• Lombikbébi-eljárás: az idősebb nőknél növekedhet a mellrák kockázata

        Szerző: MTI

        Nagyobb lehet a mellrák kockázata azoknál a nőknél, akik 40 évesnél idősebben lombikbébi-eljárással (IVF) lettek várandósak - derült ki egy nagyszabású dán tanulmányból.

        A Koppenhágai Egyetem kutatói 600 ezer dán nőt vontak be tanulmányukba, közülük 58 534 esett át mesterséges megtermékenyítésen. Azt találták, hogy az ily módon szülő 40 év fölötti nők esetében 65 százalékkal nagyobb az esélye annak, hogy mellrákot diagnosztizálnak náluk - írta a The Independent című brit napilap a Humán Reprodukció és Embriológia Európai Társasága (ESHRE) éves bécsi tanácskozásán bemutatott tanulmányt.

        Hirdetés

        Figyelmezetés a magas dózisú hormonok használatát illetően

        A mesterséges megtermékenyítés során a petetermeléshez a nőknek erős gyógyszereket adnak a petefészkek stimulálásához. Ez megnöveli szervezetükben az ösztrogén szintjét, ez a hormon mozdítja elő a mell sejtjeinek a növekedését, de szerepet játszhat a rákos sejtek növekedésében is.

        Bár általánosságban a rák aránya alacsony volt, a mesterséges megtermékenyítésen átesett összes résztvevő esetében minden ezer nőre mintegy kettővel több daganatos betegség jutott, mint a kontrollcsoportra.

        A növekvő kockázat betudható a korral kapcsolatos sebezhetőségnek a hormonkitettséget illetően, vagy a nagyobb mennyiségű hormonnak a mesterséges megtermékenyítés során - írták a kutatók tanulmányuk összefoglalójában.

        Az 1994 és 2015 között folyó kutatásban minden mesterséges megtermékenyítésen átesett nő egészségi adatait összevetették tíz hasonló hátterű nővével, aki természetes módon szült. A rák általános aránya az időszak alatt alacsony volt, 3894 esetet jegyeztek fel, és 0,6 százalékuk volt emlőrák, ami a mesterséges megtermékenyítésen átesett nőknél 0,8 százalékra rúgott.

        "Ez egy figyelmezetés a magas dózisú hormonok használatát illetően, különösen a 40 év fölötti nőknél" - mondta Geeta Nargund, a londoni Szent György Kórház professzora.

        Az orvosoknak fel kell hívniuk az idősebb páciensek figyelmét a magasabb kockázatra, és minimalizálni kell az általuk használt hormon adagját - tette hozzá.

        Olvasson tovább! A mesterséges megtermékenyítés lépésről lépésre

        (MTI)

        Módosítva: 2019.06.27 11:06, Megjelenés: 2019.06.27 11:06
      • Cikkajánló

        Menopauza és elhízás

        Menopauza és elhízás

        Balogh Mária, újságíró

        Sok nő panaszkodik klimax idején súlygyarapodásra. Van kiút az elhízás fogságából.

        Pókhas gyermekeknél

        Pókhas gyermekeknél

        Dr. Polgár Marianne

        Feltűnően elődomborodó has, vékony végtagok. Súlyos betegség okozhatja.

        Áttétes mellrák - Hogyan alakul ki? Hogyan kezelhető?

        Hazánkban a mellrákos esetek nagyjából 10 százaléka már késői stádiumban, áttétekkel kerül felfedezésre. Hogyan alakulnak ki az áttétek? Mi a különbség a korai stádiumú és az áttétes mellrák között? Ezeknek jártunk utána.

        Fibroadenoma az emlőben

        Az emlő leggyakoribb jóindulatú elváltozása a fibroadenoma. Főként 35 éves kor előtt kerül felismerésre, de minden életkorban előfordulhat. Egyes felmérések alapján az európai női lakosság körében 10 százalékban diagnosztizálják.

        Mellrákdiagnózis terhesség alatt

        Abból adódóan, hogy a nők az ipari országokban egyre idősebb életkorban vállalnak gyermeket, egyre gyakoribb, hogy emlőrák pont a terhesség során alakul ki.

        A terhesség alatt fogyasztott gyorsétel rákot okozhat a gyermeknél

        Azok a nők, akik a terhesség alatt zsíros étrenden élnek, fokozzák annak kockázatát, hogy születendő lányuknál a későbbiekben emlőrák alakuljon ki – állítja egy amerikai tanulmány, melyről a Sky News számolt be kedden.

        Súlyosbítja-e a mellrákot a terhesség?

        Korábbi feltételezésekkel szemben egy új tanulmány szerint a terhes, mellrákos nőknek nem romlanak a túlélési esélyeik betegtársaikhoz képest - adta hírül a Cancer című orvosi lap.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.