Minden korábbinál alacsonyabb szintű a csecsemőhalandóság Magyarországon

Semmelweis Egyetem
megjelent:

A valaha mért legalacsonyabb, 4 ezrelék alatti szintre csökkent a csecsemőhalandóság tavaly Magyarországon a KSH jelentése szerint. Ez a 2015-ös adatokhoz képest 7, a 2013-as eredményekhez viszonyítva pedig 25 százalékos javulást jelent.

A koraszülések országa vagyunk

Népbetegségként emlegetik a hazai szakemberek a koraszülést, azok száma ugyanis az elmúlt években olyannyira megemelkedett hazánkban, hogy az európai átlagot is verjük. A nem éppen pozitív statisztikai számsorok okát a Semmelweis Egyetem kutatói riasztónak látják, s legfőbb okaként a dohányzást nevezték meg.
A koraszülések országa vagyunk

Elsősorban a szakemberek munkájának, a jól szervezett szakmai programoknak és az orvosi műszerpark folyamatos fejlesztésének köszönhető a siker. A javuló tendencia megtartásának feltételeiről sajtótájékoztatón számoltak be a csecsemő- és gyermekgyógyászati szakma képviselői.

A javuló eredmények megőrzésének egyik alapfeltétele az egész gyermekkoron átívelő gondozás, követés biztosítása – mondta Dr. Szabó Attila, a hazai legnagyobb szülészeti, valamint kora- és újszülöttintenzív ellátást biztosító Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának elnökhelyettese. Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója kiemelt célnak nevezte a műszerpark korszerűsítésének folytatását. Egyúttal jelezte, hogy a Semmelweis Egyetem örömmel venne részt egy kora- és újszülöttek számára szolgáló úgynevezett szervpótló centrum kiépítésében, amellyel elsősorban a koraszülöttek vesepótló terápiájára és a hagyományos módszerekkel nem lélegeztethető gyermekek kezelésére lenne lehetőség.

Dr. Szabó Attila szerint a csecsemőhalálozás csökkenése jelentős részben a szakemberek felkészültségének és munkájának köszönhető. A Klinikai Központ elnökhelyettese az elsődleges célok között említette a magas színvonalú képzés megőrzését, és a folyamatos fejlődés biztosítását az orvosképzést végző egyetemeken.

Az egészségvédelem leghatásosabb és leginkább költséghatékony módszere a minél korábbi életkorban történő betegség-megelőzés – mondta Dr. Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Újszülött Intenzív Osztályának vezetője. A Magyar Perinatológiai Társaság, valamint az Egészségügyi Szakmai Kollégium Neonatológiai Tagozatának elnöke közölte: 2013 és 2016 között több mint 5 milliárd forintot költöttek orvosi műszerekre országszerte, ennek is köszönhető, hogy 5,1 ezrelékről 3,9 ezrelékre csökkent a hazai csecsemőhalandóság.

Dr. Szabó Miklós elsősorban az újszülöttek egészségével kapcsolatos adatgyűjtés fejlesztését, a család- és újszülöttbarát szülés és kórházi ellátás kiterjesztését, a legsúlyosabb állapotú újszülöttek és koraszülöttek jelenleginél centralizáltabb kórházi ellátásának megszervezését tartja fontosnak a további javulás érdekében.

A cikk folytatása a Semmelweis Egyetem honlapján olvasható.

(Semmelweis Egyetem)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.