• Otthoni szakápolás - változtatásért kiáltanak a szolgáltatók

        Szerző: DRportal, WEBBeteg - Tóth András, újságíró

        Jelenleg az egynapos beavatkozással végzett sebészeti ellátások után a beteg nem vehet igénybe OEP által finanszírozott otthoni szakápolást.

        Az ezzel foglalkozó szolgálatok szakmai felkészültségükkel rendelkezésre állnak, hogy ellássák a gyógyuló pácienst. Ez növelné a betegbiztonságot – mondta kérdésünkre a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara alelnöke.

        Az egynapos sebészeti ellátással kapcsolatos változásoknál több szempontot is figyelembe kellene venni – hangsúlyozza Szánti Istvánné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Országos Szervezet Járóbeteg-ellátásért felelős alelnöke. Úgy véli: egyszerűbb lenne az otthoni szakápolási rendszerek bevonása ebbe a feladatba is, ugyanis jól kiépített rendszerük van, igaz, problémát jelent a finanszírozás kérdése.

        Hirdetés

        Az otthoni szakápolási szolgálatok 1996-tól törvényi keretek között az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött finanszírozási szerződés szerint működnek. Meg van az is határozva, milyen esetben lehet igénybe venni szolgáltatásukat. Az egynapos sebészetről kikerülő beteg nem kaphat szakápolást otthonában, ez ugyanis egy fekvőbeteg-intézeti ápolást kiváltó ellátási forma - derül ki a kormányrendeletből. 

        A szolgáltatók pedig készültek arra a lehetőségre, hogy az egynapos sebészetről kikerülő betegeket is ellássák otthonukban. Kezdetekben pályázati források álltak rendelkezésre, az összeg egy része a tárgyi feltételek megszerzéséhez adott segítséget, illetve felkészítette a szakdolgozókat a speciális betegellátásra – tudtuk meg Tóthné Bucsek Ildikótól, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Közösségi, foglalkozás-egészségügyi, otthoni- és hospice szakápolási tagozat országos tagozatvezetőjétől.

        Nincsenek fehér foltok!

        Az államtitkárság válasza

        Megkerestük a témában az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságát, ezt a választ küldték kérdésünkre:

        Egynapos sebészeti ellátások keretében olyan esetek végezhetőek, amelyek megfelelnek az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető ellátások szakmai feltételeiről szóló rendeletben foglalt szakmai szabályoknak. Ilyen például többek között:

        „ Az egynapos sebészeti ellátás keretében műtét akkor végezhető, ha a beteg: a) általános állapota jó, legfeljebb olyan enyhe rendszerbetegsége van funkcionális kiesés nélkül, amely miatt nem igényli a műtét utáni szoros megfigyelést.”

        Az egynapos ellátás esetén a beteg éppen azért távozhat az egészségügyi intézményből, mert lábadozásához nem szükséges szakápolás. Ugyanazon műtéti beavatkozás elvégzése különböző általános és egészségügyi állapotú betegeken is szükségessé válhat. Emiatt – az ellátási forma kiválasztásakor – a szakmai szabályok figyelembe vételére is szükség van.

        Az egész ország területén működnek otthoni szakápolási szolgálatok, számuk meghaladja a 300-at. Ma már nincs fehér folt, azaz le nem fedett terület. Sőt, a települések nagy részén több, szerződéssel rendelkező szolgáltató is jelen lehet. A legapróbb településeken is dolgoznak szakápolók, ők tartják a kapcsolatot a háziorvossal. A szerződés tartalmazza, hogy melyik szolgáltató, milyen formában, hol lát el betegeket. Számos - de nem minden - helységben bejáratott és stabil együttműködésben dolgozik a háziorvos és az otthonápolási szolgálat szakembere – mondja Tóthné Bucsek Ildikó.

        A szakápolás tehát (majdnem) minden településen jelen van, viszont a szakirányú vizitek - mint a gyógytorna, fizikoterápia és logopédia - nehezen kigazdálkodhatóak az OEP által fizetett összegből, például amennyiben utaznia kell a szakembernek, mert távolabb van a beteg, még lehetetlenebb a helyzet.

        Nem éppen életszerű finanszírozás

        Problémát jelent az is, hogy limitált havi vizitszám szerepel a szerződésekben. A hónap második felében már ritkán tud a rendszer új betegeket befogadni.

        A háziorvos által elrendelt ellátási forma a beteg számára térítésmentes, ugyanúgy, mint a kórházi ellátás. Egyszerre legfeljebb 14 vizit (napi 1) rendelhető el, azonban ismételt orvosi vizsgálatot követően, új elrendelő lap alapján további három alkalommal, egy naptári éven belül folyamatos ápolást a háziorvos összesen 56 vizit mértékéig rendelhet el. Amennyiben napi többszöri látogatás szükséges, az akkor is csak egy vizitnek számít.

        Ha a beteg állapota szükségessé teszi az ezt meghaladó ellátást, akkor a háziorvos, az OEP ellenőrző főorvosának egyetértésével egyedileg meghatározott további vizitszámot rendelhet el, feltéve, ha a kapacitás a szolgáltatónál rendelkezésre áll.

        A MESZK álláspontja szerint mesterségesen meghatározott a teljesíthető szakirányú és szakápolási vizitek aránya a jogszabályok által. Az ellátás milyenségét az élet produkálja, a szolgáltató által előírt százalékos arány betartatása mesterségessé teszi a folyamatot.

        Hogy is van ez?

        A WEBBeteg által megkérdezett egynapos sebészet vezetője elmondta, hogy azok az orvosok, akik egyszerre az ambulancián és az egynapos ellátásban is dolgoznak, szükség szerint maguk javasolják betegüknek az otthoni szakellátást, azaz bizonyos esetekben megkerülhető a probléma. 

        (DRportal-WEBBeteg-T.A.,újságíró)

        Módosítva: 2013.10.04 09:41, Megjelenés: 2013.10.04 09:41
      • Cikkajánló

        Gyógyszerszedés szabályai

        Gyógyszerszedés szabályai

        Dr. Kónya Judit

        Nem véletlen, hogy a gyógyszerek nagy része csak orvosi vényre adható ki.

        Hurutos köhögés

        Hurutos köhögés

        Dr. Zaránd Rajmund

        Mikor beszélünk hurutos köhögésről? Mit tehetünk a tünetek enyhítéséért?

        Koronavírus - Újraindul a telefonos információs vonal Debrecenben

        A koronavírus-járvány miatt, a lakosság és a segítségre szorulók támogatása érdekében szerdától újraindítja telefonos információs vonalát a debreceni polgármesteri hivatal - tájékoztatta a városháza kedden az MTI-t.

        Koronavírus - Újabb amerikai gyógyszergyártó függesztette fel kísérleti kezelésének tesztelését

        Újabb amerikai gyógyszergyártó, az Eli Lilly függesztette fel kedden a koronavírus okozta COVID-19 kísérleti kezelésének klinikai tesztelését.

        Otthoni szakápolás: változásra van szükség!

        Az egész országot lefedő szolgálatok azzal a céllal jöttek létre, hogy az otthonukban ellátásra, ápolásra szoruló betegnek segítő kezet nyújtsanak. Ezzel az ellátási formával csökkenthető a kórházi kezelések időtartama.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.