Az energiaitalok lassíthatják a reakcióidőt

MTI
megjelent:

A túlzásba vitt stimulánsok nem gyorsítanak, hanem épp az ellenkezőjét érik el: amerikai kutatók kiderítették, hogy az energiaitalok lassítják a reakcióidőt, ha túl sokat fogyasztanak belőlük.

Meagan Howard, az Észak-Kentuckyi Egyetem kutatója és kollégái nyolcvan 18 és 40 év közötti egyetemi hallgató reakcióidejét tesztelték - közölte a Der Spiegel című német lap internetes kiadása. Az alanyokat három csoportra osztották. Az egyik erősen koffeintartalmú energiaitalt ivott, a másik egy jóval kevesebb stimulánst tartalmazót, a harmadik pedig egy energiaital ízű, koffeinmentes placebót.

Fél óra elteltével a résztvevőknek tárgyakat kellett megkülönböztetniük egy számítógép képernyőjén. Ha zöld tárgy bukkant fel, meg kellett nyomniuk egy gombot. Ha kék, semmit sem kellett tenniük. Bár leginkább a legtöbb koffeint tartalmazó italt fogyasztók érezték feldobva magukat, nekik tartott a legtovább, hogy reagáljanak a feladatra.

A kutatók arra is figyelmeztettek az eredetileg az Experimental and Clinical Psychopharmacology című szaklapban megjelent írásukban, hogy alkohollal keverve az energiaitalok negatív hatása tovább fokozódik. Annak fényében, hogy a fiatalok sokszor alkohollal dúsítva fogyasztják az energiaitalokat, a kutatás eredményei jogosan adnak okot aggodalomra - a reakcióidő így még inkább kitolódik. Ezért a kutatók óva intenek attól, hogy a másnaposság megelőzésére energiaitalokat fogyasszanak azok, akik túlságosan felöntenek a garatra.

(MTI)

Frissítve: 2010.12.09. 10:08, Megjelent: 2010.12.09. 10:08
Nem mesterséges intelligencia által készített tartalom. ✓
Címkék: Energiaital téma, Reakcióidő téma

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló