Charla Nash arcátültetése - Fotóval

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

A Brigham and Women’s Hospital (BWH) plasztikai és ortopédiai sebész csapata Dr. Bohdan Pomahac vezetésével teljes arcátültetést végzett Charla Nash-en, a connecticuti nőn, akit 2009-ben marcangolt szét egy csimpánz.

Idén ez a harmadik teljes arctranszplantáció, amit ebben a kórházban végeztek. Korábban egy kétkezes transzplantációra is sor került, ám végül a beültetett kéz nem megfelelően adaptálódott, így el kellett távolítani.

A több mint 30 orvos, ápoló, aneszteziológus, és rezidens részvételével történő műtét több mint 20 órát vett igénybe, melynek során a beteg új orrot, ajkakat, arcmozgató izmokat és érzékelő idegeket, valamint arcbőrt kapott. Mindez világszenzációnak számít.

Korábban a súlyos, arcot ért baleseteket csak bőr graftokkal tudták kezelni. Ez azt jelentette, hogy a sérült bőrt a test más, egészséges bőrfelszínnel rendelkező részéről pótolták. Noha ezek a bőrdarabok fedték a hiányos felületet, teljesen sosem tudták visszaállítani a megjelenést, illetve az érintett terület mozgását.

Charla Nash a baleset előtt és után
Charla Nash előtte és utána
Forrás: ecanadanow.com

A világon az első részleges arc transzplantációt 2005-ben végezték, Franciaországban egy olyan nőn, akit súlyos kutyatámadás ért. Az első teljes arcátültetésre az Egyesült Államokban került sor, mely művelet tartalmazta a csontok, az izomzat, az idegek, az erek és a bőr transzplantációját. Ennek során a beteg új orrot, felső állkapcsot és néhány fogat is kapott az agyhalott donortól.

Hogyan zajlik egy arcátültetés?

A transzplantációhoz komoly előkészületek szükségesek. A potenciális kedvezményezettet gondosan megvizsgálják fizikai és lelki állapotát illetően is, hogy megbizonyosodjanak róla, fogja tudni kezelni az eljárással együttjáró fizikai és érzelmi megpróbáltatásokat.

A donort is nagyon gondosan kell kiválasztani. Az arcszöveteknek csatlakozniuk kell a donor keringéséhez, aki olyan agyhalott, kinek állapota visszafordíthatatlan. Miután az ereket elvágják, megkezdődik a visszaszámlálás, a lehető legrövidebb időn belül meg kell történnie az átültetésnek ahhoz, hogy eredménnyel járjon.

Arcátültetés

Arcátültetés
(Kép: Stern)

Egy speciális vizsgálatot, az úgynevezett HLA tesztet végeznek a donor szövetein, mely a szervezet immunrendszerét stimuláló specifikus sejtfehérjéket határozza meg. Minél közelebbi értéket mutat a donor és a befogadó HLA profilja, annál kevésbé valószínű a kilökődés. Emellett a donor arcbőrének színét és életkorát is figyelembe kell venni.


Angulol a Charla Nash műtétjéről

A műtét során mikroszkópos sebészeti eljárással varrják össze a donor és a befogadó apró vérereit, hogy helyreállítsák a szövetek vérellátását. Helyreállítják a csontos struktúrát, az idegeket és izmokat is kapcsolják, majd végül az egész bőrt a végső állapotot jelentő pozícióban a beteg arcára varrják.

A kórház elmondása szerint egy másik, kis eljárás is történik ezzel egyidőben. A donor bőrének egy kis darabját ültetik a befogadó beteg mellkasára vagy hasára. Ez a darab bőr, remélhetőleg ugyanúgy fog viselkedni, mint az átültetett arcbőr, így ha szükséges, ezen a területen lehet biopsziát végezni annak monitorizálására, hogy a beültetett bőr adaptálódik-e. Az új arcon történő biopszia elkerülésével csökkentik a kilökődés veszélyét.

Mint minden transzplantáción átesett betegnek, az arcátültetett Nash-nek is élete végéig immunszupresszív gyógyszert kell szednie, annak érdekében, hogy az immunrendszere ne lökje ki a beültetett szervet. Ezek a gyógyszerek azonban növelik a fertőzések, a cukorbetegség és rák kockázatát.

A nagy kérdés, melyet sokan feltesznek az arcátültetéssel kapcsolatban az, hogy a beteg így a donorra fog-e hasonlítani. A válasz egyértelmű nem. Az arc karakterét nem csak a bőr, hanem a mögötte lévő csont, zsír-és izomszerkezet határozza meg. Az eljárás után a beteg valószínűleg a régi önmaga és a donor kinézetének kombinációjára fog hasonlítani.

Csaknem teljes arcátültetés - Fotókkal a gyógyulásról

Jól van az az amerikai asszony, akin májusban a világ első csaknem teljes arcátültetését végezték - közölték orvosai a Lancet című brit orvosi lap legújabb számában.

(WEBBeteg - Cs. K., fordító; lektorálta: Dr. Veress Dóra, általános orvos)

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló