Fagyasztással kezeltek daganatos betegeket hazánkban

Szerző: Semmelweis Egyetem

Hazánkban először a Semmelweis Egyetemen végeztek két, rosszindulatú vesedaganatos betegen úgynevezett krioablációs eljárást, amely során a daganatszöveteket -40 Celsius fokon roncsolják.

Az eljárás előnye, hogy a fagyasztás érzéstelenítő hatása révén altatás nélkül, csupán helyi érzéstelenítésben történhet, így mások mellett olyan idős szívbetegeknél is megoldást nyújthat ez a beavatkozás, akiknél az altatásos műtét ellenjavalt. A műtétekre december végén került sor, a betegek azóta is jól vannak, és a februári kontrollvizsgálat eredménye is megnyugtató eredményt hozott.

A Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájához tartozó Képalkotó Vezérelt Ablációs Központban (KVAK) egy 46 és egy 59 éves, vesedaganatban szenvedő férfin végezték el hazánkban elsőként a krioablációs beavatkozást karácsony előtt. A helyi érzéstelenítésben történt szövődménymentes műtétet követően másnap mindkét beteg otthonába távozott, így az ünnepeket már családjukkal tölthették.

A hűtést mint fájdalomcsillapító eljárást hosszú ideje használjuk, és az is köztudott, hogy az extrém hideg hőmérsékletnek szövetroncsoló hatása van. A krioabláció módszere az, hogy ezt a hideget fókuszáltan az elpusztítani kívánt szövetben alkalmazzuk: a speciálisan erre kialakított kezelőtűt ultrahang, CT vagy egyéb képalkotó módszer segítségével juttatjuk el a daganatos szövetbe, majd azt nagy nyomású argon gáz segítségével -40 Celsius fokra hűtjük – ismerteti dr. Deák Pál Ákos egyetemi docens, akinek vezetésével hajtották végre a műtéteket. A KVAK vezetője hozzáteszi: a kezelés során több, fagyasztásból és olvasztásból álló ciklus követi egymást.

A hűtés-olvasztás hatására négy különböző folyamatnak köszönhetően károsodik a daganatszövet

A hűtés miatt jégkristályok keletkeznek a daganatos sejtekben, továbbá a fagyasztás akadályozza azok sejthártyán keresztüli folyadékmozgását is (ozmózis) – ezek a folyamatok direkt módon roncsolják a rosszindulatú elváltozást. Az első két mechanizmust közvetve támogatja, a szervezet természetes immunválasza, emellett a fagyasztott szövetrészben megszűnik a véráramlás (ischaemia), így a daganatos sejt nem tud táplálékot felvenni, vagy regenerálódni.

A krioabláció segítheti az egyre szélesebb körben alkalmazott, személyre szabott orvoslást, a daganatellenes immunterápia hatását is, mert ebben az eljárásban is csak a daganatsejtek elpusztulnak el. A szervezet számára fontos fehérjék és egyéb molekulák viszont az immunrendszer számára felismerhetők lesznek a fagyasztást követően, tehát a beteg saját immunrendszere is a daganatok ellen dolgozhat – részletezi az intervenciós radiológus.

A krioablációt a jóindulatú daganatok gyógyításában már néhány éve használják

Ám a rosszindulatú daganatok terápiájában hazánkban először alkalmazták. A központi idegrendszeri daganatok kivételével szinte minden tumor – többek között tüdő-, csont-, máj-, mellékvese-, vese- és prosztatadaganat – kezelhető krioablációval. A terápia alkalmazásáról személyre szabottan az intervenciós radiológus hoz döntést többek között a tumor elhelyezkedése alapján.

A beavatkozás egyik nagy előnye, hogy kisebb a műtéti terhelés, hiszen a nagy onkológiai műtétekkel szemben ez helyi érzéstelenítésben végezhető, a daganatkezeléshez nem szükséges altatás, ugyanis a fagyasztásnak önmagában is érzéstelenítő hatása van. Így idősek, tüdőbetegek, szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők, illetve más ok miatt nem altatható betegek számára is elérhető a beavatkozás egyedi méltányosság alapján társadalombiztosítási finanszírozással – ismerteti a szakember.

(Semmelweis Egyetem)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

NSAID NSAID

Mikor alkalmazhatóak a nemszteroid gyulladáscsökkentők, és mikor nem?

Mortons neuroma Mortons neuroma

Egészségtelen lábbelik viselése is okozhatja. Milyen tünetei lehetnek?

Teendők kemoterápiás kezelés alatt...

Neutropéniás (kórosan csökkent fehérvérsejtszámú) betegek citosztatikus kemoterápiás kezelése során - akár a kezelés alatt, akár a kezelés...

Kábító fájdalomcsillapító...

A kábító fájdalomcsillapító tapaszok felírása csak akkor javasolt, ha már másféle módon nem tudjuk csillapítani a beteg fájdalmát. A tapaszok...

Mikor fejeződik be az aktív...

Mit jelent az aktív onkológiai ellátás? Mikor fejeződik be és milyen lehetőségeink vannak ezek után? Cikkünk többek között ezen kérdésekre...

Hogyan éljük túl a...

Az onkológia fejlődésének hála ma már a rák nem feltétlenül egy végzetes, gyors lefolyású betegség. Természetesen sajnos ez is előfordul, de nem...

Étkezési nehézségek a rákkezelés...

Amennyiben rosszindulatú daganatos betegséggel diagnosztizálták, az étrendjére való odafigyelés a terápia fontos részét képezi. A kiegyensúlyozott...

Mit kell tudni a TNM-rendszerről?

Minden daganatos betegség kezelésének alapvető követelménye a pontosan meghatározott TNM-besorolás, mivel csak az ismert és precízen besorolt...

Molekuláris diagnosztika - Hogyan...

A molekuláris diagnosztikai vizsgálatok napjainkban egyre meghatározóbb tényezővé kezdenek válni. A nemzetközi irányelveknek megfelelően számos...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.