Pánik in the McDonalds

Nem ám,hogy valami pánikolnivaló lett volna,neeem. Nyugisan ülünk,eszünk, a nővérem,a kolleganője és én. Ők beszélgetnek,én eszek.Aztán hirtelen,váratlanul (ahogy szokott...) kifordult a sarkaiból a világ.A pánikroham legdurvább részét találták meg arra a kérdésre,hogy mi van veled,olyan csendben vagy. Gondoltam felordíthatnék,hogy PÁNIKOLOK!!!, aztán mégsem tettem. Nehogy már valaki észrevegye,tudja. Lassan tíz éve pánikbeteg vagyok,de ez megmaradt.Csak akkor mondom el,hogy rosszul voltam,mikor már elmúlt.Vagy akkor sem. Mit feleltem? Naná,hogy hazudtam... Mint mindig. Lehet furcsa,de erősnek érzem magam attól,hogy nem veszik észre,mikor rosszul vagyok:) És már nem rohanok ki,nem menekülök. Lényeg,a lényeg, nem kis melóval,de sikerült elmúlasztanom a rohamot. És etttől jókedvem lett. Hát így voltam a napokban.