118=1

Amikor az ember már végképp nem ért semmit, akkor próbál értelmet, vagy magyarázatot találni valami másban. Jeleket keres, szimbólumokat boncolgat, válaszokat mindenben, ami túl van a ráción.

Így tettem én is, amikor mindenféle számításokkal hozakodtam elő. Azt mondtam magamnak, hogy a legutolsó beírásom a 117-es volt, ami számmisztikailag a kitűnő 9-es szám. Ez jó.A dzsapa-mala 108 szemből áll, az is kilenc.A keletiek 108-szor mormolják el imájukat, míg a szent hely felé igyekeznek.Ez is kilenc. Ilyen szempontból tehát tökéletes helyzetben vagyok, a 9-es vonzásában.

Kár, hogy csak számmisztikailag. Mert az életben nem igazán. Anyám agyvérzést kapott. Muszáj hazamennem, nincs mese.Amíg jobbat ne találunk ki, nekem kell ápolni. Nem szól most az a szája, ami elátkozott engem egy párszor. A fakanállal hajkurászó keze sem engedelmeskedik. Aligha tudok vele majd beszélni. Kénytelen leszünk az érzésekre szorítkozni,azzal kommunikálni,amiben eddig nem sok részünk volt. Felborult minden. A lányokat ki kell vennem és átiratnom az ottani iskolába. Mindenki sír-jajong most itthon. A lányok azért, mert el kell menni, a kedvesem azért, mert itt hagyom, én meg azért, mert nem tudom, mi vár rám.

Ez a 118. bejegyzés. Az pont egyes. A kezdés száma. Lehet,hogy jó ómen? Valamiben kell bíznom. Nem maradt más, csak ez az árva egyes. Egyébként azon a bizonyos keleti imagyöngyön is van egy 109. szem. Amikor imádkozás során ahhoz érnek, megállnak a meditációban, és köszöntetet mondanak a mestereiknek. Az is egyes szám tehát. Mint az én kis egyesem.Akkor én is köszönetet mondok az eddigiekért. Alázatos leszek és megbocsátó.Köszönet minden rosszért is, ami eddig volt, és minden elkövetkezendőért.