TAVASZVÁRÓ

Annyira vágyom már, hogy vége legyen a télnek. Igaz, ma egy zokszavam sem lehet, hisz süt a nap, plusz fokok vannak, semmi fagy, semmi csúszkorálás.

De még vad hajnalban, teljes sötétségben kellett mennem a piacra. Hogy ott mi volt, arról ne is beszéljünk. Elég annyi, hogy az kész horror.

Régebben, amik aprók voltak a gyerekek, mentem ninden csütörtökön, ha esett, ha fújt, toltam magam előtt a babakocsit, később még Lilit is vonszoltam. Úgy néztünk ki, mint a batyus cigányok, felpakolva, a fülünkön is csomag lógott.Akkor meg tudtam tenni, még velük is, menetrendszerűen, hetente.Mentem, mint a robot, jól be voltam programozva.

Aztán ,miután hiba csúszott a szofterbe, ezek a piacozások jelentősen megcsappantak .Kaptam is érte: "más rendes feleség piacon vásárol, hogy minél olcsóbban főzhessen a családnak." Szóval én akkor nem voltam "rendes feleség", csak egy barom beteg, és nem néztem, hol olcsóbb, csak meglegyen, ami kell, minél gyorsabban és minél problémamentesebben.

De persze, azért piac nélkül nem lehet megúszni az életet, néha rákényszerültem elmenni.A legnagyobb megpróbáltatásaim színhelye volt.A felém pirosló almák nekem nem ugyanazt jelentették, mint másnak. Az emberek többségének egy ínycsiklandozó, harapnivaló csemege, nekem ellenség, ami egy sötét, fenyegető tömeggé mosódik össze a szemem előtt, mindaddig,amíg ki nem halászom e tengerből a nekünk kellő mennyiséget, hú, ez sikerült, hurrá, és aztán gyerünk, tovább egy újabb megvívandó placc felé.

Állandóan azt mondogatom magamnak, tavasszal minden jó lesz, megváltozik minden, jóra fordul, mint a mesében. Hogy miért éppen tavasszal? Fogalmam sincs, miért ragaszkodok ehhez az időponthoz. Talán kellően messze van ahhoz, hogy reményeimet belegyömöszöljem. Úgy vagyok, mint a notórius fogyókúrázó: holnaptól nem eszek. És ezt a holnapot tologatja maga előtt az ember, addig, amíg el nem szégyelli magát önmaga előtt.