KEDVES ZANAMI
Most neked írom ezt a blogbejegyzést, mert tényleg annyira megható, hogy így figyelemmel kíséred a sorsom. Nagyon jó, hogy vannak olyan emberek, akik bíztatnak, akik figyelnek rád, ha ez nem lenne, akkor nem sok értelme lenne az egésznek.
Elsősorban és mindenek felett itt vannak a lányaim, akik ennek az egész értelmetlen kínlódásnak a végén ott állnak, és integetnek felém. Olyanok ők, mint egy beláthatatlan alagút végén álló csodalények, akik várnak, izgulnak értem, akik nagyon akarják, hogy meggyógyuljak, hogy leküzdjem az összes elém gördülő akadályt. Pedig semmiről sem tudnak.Néha tisztán látom őket, bíztató és szemet gyönyörködtető fényben, néha alig kivehetően, pislákoló homályban, de derengenek mindig, még a legmélyebb gödrökből is láthatóan.
De mellettük még ott integet egy csomó más ember, például a doki, a barátnőm, egy kedves kolléganőm, Juli néni a szomszédból, és Te is Zanami, akik, tudom, tiszta szívből drukkolnak nekem, velem vannak, akkor is, amikor nem látom őket. Ti vagytok az én testet ötlött angyalaim, a védőszentjeim, akik kihúznak a csávából, felráncigálnak a hajamnál fogva, ha éppen arra van szükség, rámordítanak, vagy szelíden fülembe súgnak, mikor mire van szükség.
Köszönöm, hogy vagytok nekem. Köszönet mindenkinek, akiben a segítségadás nagyobb, mint a passzív ámulat.