AZT NEM!

A párom időnként pedzegeti az együttélés lehetőségét. Hát, ezt biztosan nem hozná szóba, ha tudná, mennyire elrémiszt engem.

Nekem  a mostani  felállás tökéletes, mondhatnám, ideális.Néha találkozunk, kétszer maximum háromszor egy héten, eltöltünk pár kellemes órát, aztán kalap.Mindenki megy, amerre lát. A saját otthonába.

Nem szeretnék ennél szorosabb köteléket. A hátam borsózik a gondolatra, hogy megint együttéljek  valakivel,aki csak az életemet nehezíti meg, fájdalmat okoz, és növeli azt a problémahalmazt, ami egyébként is adott az életünkben.

Arról nem szólva, hogy így is tele vagyok lelkiismeretfurdalással a lányok miatt. Mindig bántott, hogy olyan keveset lehetek velük. Most meg, ez a randizgatás, megint csak tőlük vesz el.

Szóval, nem hogy összeköltözés, de épp az ellenkezője fordul meg néha a fejemben: talán értelmesebb  lenne a saját szórakozásom helyett a kislányok érdekeit nézni.

Úgyhogy mondtam neki, amikor felvetette az összecuccolás lehetőségét, hogy ne ijesztgessen, magamban pedig azt gondoltam, hogy na, azt már nem!