AZT NEM!
A párom időnként pedzegeti az együttélés lehetőségét. Hát, ezt biztosan nem hozná szóba, ha tudná, mennyire elrémiszt engem.
Nekem a mostani felállás tökéletes, mondhatnám, ideális.Néha találkozunk, kétszer maximum háromszor egy héten, eltöltünk pár kellemes órát, aztán kalap.Mindenki megy, amerre lát. A saját otthonába.
Nem szeretnék ennél szorosabb köteléket. A hátam borsózik a gondolatra, hogy megint együttéljek valakivel,aki csak az életemet nehezíti meg, fájdalmat okoz, és növeli azt a problémahalmazt, ami egyébként is adott az életünkben.
Arról nem szólva, hogy így is tele vagyok lelkiismeretfurdalással a lányok miatt. Mindig bántott, hogy olyan keveset lehetek velük. Most meg, ez a randizgatás, megint csak tőlük vesz el.
Szóval, nem hogy összeköltözés, de épp az ellenkezője fordul meg néha a fejemben: talán értelmesebb lenne a saját szórakozásom helyett a kislányok érdekeit nézni.
Úgyhogy mondtam neki, amikor felvetette az összecuccolás lehetőségét, hogy ne ijesztgessen, magamban pedig azt gondoltam, hogy na, azt már nem!