VAN, AMIT SZERETEK

A mostani szorongásom legalább igazi. Meg tudok őrülni arra a gondolatra, hogy beteg a kislányom , és én nem lehetek mellette. Muszáj bejönni dolgozni, nincs mese. Ez az örörkös kettőség, ez a mindenhol megfelelni kötelezőség az agyamra megy.

Ráadásul szörnyú öszvérmegoldások születnek az őrizetére. Mára a szomszéd nénit kértem meg, de ő csak délig vállalta. Most vagy ott hagyom a kicsi hugára, vagy elkéredzkedek.

Ennyi idegeskedés elég is mára. Inkább valami szépre gondolok. A doki annak idején gyakran mondogatta, hogy próbáljam összeírni vagy legalább összegondolni, hogy mik okoznak örömet az életemben. Azért ilyen rengeteg van, számtalan kis apróság.

Például azok az édes kis drótvirágok, amik a kisebbik lányom önálló szerzeményei, és amik annyira bájosak és szivet melengetőek tudnak lenni a maguk egyszerűségében. Ilyeneket gyártott a drágám a finom kis kezeivel, mire hazaértem.

És van egy csomó dolog, amit még szeretek, nem is tudnám felsorolni őket. Például a délutáni szoba szivárványgömbjeit, amit a párkányra tett tükör varázsol oda, vagy a tulipán mécseseket, a rendet és a békét, az egészség állapotát, azt, ha tele a hűtő mindenféle finomsággal, megrakott a gyümölcstál , az asztalon friss mezei virág van és úgy általában minden a helyén van.De legeslegjobban azt szeretem, ha az ilyen napok estéjén bemegyek a lányok szobájába, és ránézek álomba simult kis arcukra.

Most vissza kell szállnom  földre, mert ezt a bejegyzést történetesen a munkahelyemen írtam, abban a kevés kis szünetben, ami nagy kegyesen néha adódik számomra.