Holokauszt-album

 H.K.magányosan üldögélt a Nyári Rezidenciában.

Térdére hajtotta fejét, Nap-szőke hajzuhataga alól alig látszott ki arca. Valahol a távolban kacagás csendült, tavasz-ízű, szerelem-ízű, de H.K. lelkéig most semmi nem jutott el.Croissant,hatalmas,lusta, fehér  macskája elégedetten dorombolt az öblös fotel karfáján.

H.K.nyugodt volt. Tudta, hogy Királynője, és a többi miniszterasszonyok a Béke Tavának partján tartják épp a heti pikniküket, amire természetesen ő is hivatalos volt, de elnézték neki távollétét, mert ez egy demokratikus Ország volt...Szinte látta maga előtt a barátait, a nőket, asszonyokat, amint egymásnak adogatják a fonott kosárból a ropogós sült csirkét, foszlós bélű fehér kalácsot, jóféle vörösbort...

Mégsem tudott mosolyogni.Felütötte naplóját, egy bársonybéléses-csatos könyvecskét, és írni kezdett...(mert volt egy másik élete is, ám ebben az Országban mindannyiójuknak két élete volt: egy valódi, és az Országbéli...néha már-már összemosódott a kettő...)

...Tegnap megnéztük a Holokauszt-album kiállítását.Kölyökkel, kedvesemmel,és egy kolleganőmmel...világéletemben arra tanítottam a gyerekemet, hogy ne gyűlölködjön. Négy-öt éves ha lehetett, amikor már vittem magammal dolgozni nyáron, területre, ahol sokféle embert láthatott...bénát, értelmi fogyatékost-mindig elmagyaráztam neki, ki miért ilyen, és hogy nincs különbség köztünk. AKARTAM, hogy tudjon róluk...hogy minden ember egyforma  végül...

Csendben lépkedünk a képek előtt, vannak második generációs művészek festményei is,és fényképek.Az egyik "mű" előtt lágyan felkavarodik a gyomrom, meg kell támaszkodjak a falon,érzem, hányni fogok.Szeméremszőrzet-utánzat keretben héber írás...figyelmeztetnem kell magam, hogy ez csak utánzat, de...

Kölyök tágra nyílt szemmel lépked, kivételesen nem fecseg össze-vissza."Anya, ők bűnözők?"-kérdi egy kép előtt, amin elhurcolt emberek ezrei láthatók csíkos ruhában, leborotvált fejjel."Mert azokat szokták csíkos ruhába..."-dadogja."Nem, nem bűnözők..."mondom csendesen. "Emberek, mint mi..."

"De ez már olyan régen volt, anya..."

"Nem, nem volt olyan régen...ezért, ezért nem szabad gyűlölködni..."

Egy fénykép szinte lyukat éget az agyamba.Idős nő támaszkodik a falnak, mellén a sárga csillag. Tekintetében már nem is rettegés, csak fásult beletörődés van.Szemek, és szemek és szemek mindenütt...tágra nyílt, félelemmel, fájdalommal teli tekintetek...A pulzusom szinte vágtat, a szívem kiszakítja a mellkasomat.

Utána persze összeveszünk.Kedvesem azt mondja-mindet ki kellett volna...Ködös tekintettel nézek rá. Én szeretem ezt az embert. Ő szeret engem? Kit gyűlöl? Miért gyűlöli?!Az édesapámat, aki vállalkozó, és egész életében keményen dolgozott, hogy hármónknak mindene meglegyen?...Az unokatestvéreimet: azt, aki Londonban hegedül, vagy azt, aki Pécsett gyógyszerész? Vagy a vegyészt, vagy azt, akinek boltja van, vagy a bölcsészt?...Vagy a testvéremet, aki tanár, vagy engem, aki arra tettem fel az életem, hogy segítsek?Normálisan élünk, tanultunk, dolgozunk...

Mindannyiónkat elhurcoltak volna annak idején.

Vagy híres zsidó íróinkat, művészeinket, költőinket...Honnan jön belőle ez a hatalmas gyűlölet? Igen, én is utálom azokat, akik az állomáson kéregetnek, koszosak, felzaklatnak a bűntetteik, hiába "közülük"való vagyok. De ugyanúgy haragszom Pistára,aki a betegünk, "magyar", és rendszeresen olyan részeg,hogy engem sem ismer meg az utcán, és tőlem kéreget, engem is zaklat. Ugyanúgy haragszom a magyar betegeinkre, akik koszosan jönnek be a rendelőbe,ennyi tiszteletet nem adva nekünk....

A haragnak funkciója van, így gondolom. A gyűlöletnek, gyűlölködésnek-nincs.Értelmetlen.És hogy a gyerekem ezt lássa...Nem a kedvesemre haragszom. Tudom, miért ilyen, és elfogadom. De a múlt árnyai nem szabad, hogy egész életünkre sötét, mocskos foltként vetüljenek...

....H.K.behajtotta a könyvecskét, és letette a lúdtollat, amivel írt.Máris megkönnyebbült.Hadügyi Miniszterasszony nevetve robbant be az ajtón.H.K. egy pillanatra morcosan nézett rá-kopoghatott volna...de ahogy a nő felhevült arcára nézett, kedvesen zilált fekete hajára,elmúlt a haragja.

-Nem jössz, kedves H.K.? Hagytunk neked pogácsát.

Croissant lustán lehömpölygött a fotelről, ahogy H.K. lassan felállt. A félig nyitott ajtón keresztül látta társait. Kint minden üde és harsanó-zöld volt, illatos.

-Megyek-felelte kissé jobb kedvvel.

A csatos napló elárvultan hevert az asztalon...még sok titkot fog H.K. belezárni...de most-várták.