Egy üveg pezsgő

-Nem leszek kopasz, és én döntöm el, meddig élek.

A fenti mondat 2003.novemberében hangzott el.Farkasszemet néztem egy orvossal, aki tudása birtokában, némi kedélyes önelégültséggel nézett le rám-156 cm vagyok, nem nehéz:)- nem létező trónjáról.

-Huszonnyolc évesen, ilyen diagnózissal...

-Nem áll szándékomban meghalni- engedje meg, hogy eldöntsem, meddig élek.

Felhúztam csíkos térdzoknimat, hónom alá csaptam Manót, akkori kedvenc kabalámat, anyukám készítette patchwork-párnámat,kiosztottam pár orvostanhallgatót némileg tört angolsággal("I'm not a breast cancer. I'm a woman."),és felvettem a harcot a halállal.

Én győztem-jelentem.

Sugár után bevágtam magam az autómba, és levezettem 300 km-t, ukrán cigit csempészve. Konditerembe jártam, és  a műtét utáni harmadik napon már szeretkeztem a legelső barátnőmmel, aki mindvégig mellettem volt, fogta a kezem négy hosszú éven keresztül.Nem érdekelte, hogy felszedtem 20 kilót, és akkora volt a hajam, mint egy sorkatonának.

Mert volt hajam.

És nem haltam meg.

Köszönöm  bloggerina társamnak(mert ha jól sejtem soraiból, bloggerina:)))) kedves szavait.A szabadságomat pedig-az életemmel együtt-öt éve nyertem vissza, amikor végre, hosszú-hosszú évek szenvedése, gyötrelmei után felvállaltam, hogy meleg vagyok-magam előtt. Nem volt értelme tovább hazudni...

Igen, van választási lehetőségem-felszállhatok a buszra-talán egyszer megteszem,mert rövid az élet. Elindulok egy hátizsákkal oda, ahol édes a levegő, a lányok mosolya szédítő, a bőrük tejesen balzsamos, mindig napfelkelte van, ahol szeretnek és én is viszontszerethetek...De arra is rájöttem öt hosszú évvel ezelőtt, hogy a szabadság-bennem van.

Sosem voltam boldogabb, mint azon az ágyon, abban a szűk kis szobában, ahol  a szobatársaim közül én voltam a legfiatalabb,Anastaciát hallgatva,miközben ereimbe utat mart a vörös méreg. Élet-méreg-a harmadik után úgy döntöttem-mindenki legnagyobb megdöbbenésére-hogy már csak méreg, és nem kérek belőle többet.

A szabadság bennem van, a szavaimban, a fejemben, a szívemben, és senki nem veheti el tőlem.

Ma öt éve.

Köszönöm,magamnak. 

A  busz, ami messzire visz, itt áll a ház előtt. Lila és rózsaszín, és csak rám vár:)Egyszer majd elindulok.

Ám addig még van egy kis dolgom...