Félelmek

Mint mindig,amióta újra beteg lettem,ha valami testi tünetem van,előjön a halálfélelmem.
Ennyi idő alatt hozzászoktam a halál gondolatához.Csak a méltatlan szenvedéstől és a fájdalomtól félek.Most megint pánikrohamaim vannak,mert tudom,hogy nincs ideje az immunrendszeremnek arra,hogy ezzel az átkozott tüdőgyuszival foglalkozzon...ha úgy lenne tüdőgyulladásom,hogy egészséges emberként kapom el,talán nem munkálkodik bennem ennyire a félelem.
De most félek.
Kölyökkel sétáltunk valamelyik nap,és megkérdezte,én mitől félek.Arra gondoltam,amit az előbb leírtam,de ezt egy 11 és 1/2 éves gyerekkel nem lehet közölni-így hát azt mondtam,hogy a kutyáktól,mert megharapott egy tíz évesen.Nem igaz,egyáltalán nem félek a kutyáktól...
Ő rámnézett,és azt mondta,arra a kérdésemre,hogy én mitől félek:attól,hogy Te meghalsz,Anya.
Puff.
Próbálom megérteni,mit üzen a tüdőgyulladásom.Talán türelmetlen voltam megint,Istenem?Kicsit már sok a jóból...ez már egy vicc,amit az egészségemmel teszel.
Előtte való hétvégén voltunk lent Szolnokon.Talán nem is akarok elköltözni?De,az tuti,hogy el akarok menni innen,ez a lakás tele van negatív energiákkal.Másra gondolok,amit leírni sem akarok,mert még esendő vagyok és kiszolgáltatott...egy dolog tartja most bennem a lelket,amit még nem írhatok le,de amitől egy kicsit emberebbnek érzem magam,és értékesebbnek,mint most...mert nem sok választ el az idegösszeroppanástól...