Baromi nagy esések,és egy negatív lelet

Hát, egy hatalmas képzeletbeli homloktörlés:a mellkasröntgenem negatív lett:))))

A laborom olyan szempontból hozott meglepetést, hogy tavasszal 6,2 volt a koleszterinszintem, amit némi kis odafigyeléssel(sok-sok biciklizés, nem olyan sok diéta:))lecsökkentettem 5,1-re.Erőteljes vállveregetés magamnak:)Viszont két gyulladásos faktorom magas, ami némi aggodalomra ad okot...:(No de a lényeg az holnap lesz...

A hétvége érdekesen alakult...

Kedves iskolai szereplése után(nem mellesleg az elővizsgája sikerült, méghozzá ötösre:)))elbúcsúztunk Kölyöktől és Anyucikámtól,aki erre a hétvégére feljött hozzánk, és nagy cihelődéssel és hatalmas pakkokkal("Nem megmondtam,hogy ne hozzuk a turmixgépet/rózsaszín szemhéjfestéket/Béka Úrfit/Foltost, a kabalamacskát/tizenöt váltás bugyit/hálózsákot/elemlámpát, mert mi lesz, ha erdőben kirándulunk majd éjszaka/köhögéscsillapítót stb.stb.stb.)elindultunk Erdőbényére.

A falu maga édes, eldugott kis oázis, a nyugalom tengere, amelyre oly nagy szükségem van mostanában...

Másfél óra alatt odaértünk, de ezalatt a röpke idő alatt is olyan éhesek lettünk mintha legalábbis túlélőtúrán vettünk volna részt.

Roberta barátom szüleié a kis faház,eszméletlenül hangulatos vityilló, amelynek minden egyes deszkáját Erdélyből hozatták, és erdélyi mesteremberek rakták is össze...

Csodálatos helyre csöppentünk, kandalló, ropogó tűz, mindenütt a jólét és tisztes gazdagság jelei,egy olyan világé, ami számomra egyelőre elérhetetlen...eszembe jutott:jé, így is lehet élni?Hangulatos vacsi után négyesben megnéztük a Csillag születik-et(baromi nagy csalódás volt mellesleg)és éjfél körül nyugovóra tértünk.

Szándékosan írom így, mert ez valóban megnyugvás volt-rég aludtam ilyen jól, mélyen,talán utoljára iskolás koromban, amikor nem nyomasztott semmi,mert tudtam, hogy Apu-Anyu vigyáz rám...

Habos-babos paplan,tiszta-illatos,ropogó tűz, kellemes meleg,és CSÖND, jótékony csönd, ami csak azután tudatosult bennem, hogy hazajöttünk a bérházba, és Lizuska, a felettünk levő két éves kislány minden egyes bömbijét lehetett hallani, meg ahogy az anyukájával a Süss fel Nap c.népi ódát tanulta, valamint Kedves szomszéd dünnyögését alulról:"Már megint paprikás krumpli!Ebben a hónapban harmadszor!",meg aztán oldalszomszéd lidérces vacsorájának hangos fordítását a mellékhelyiségben,másik oldalszomszéd szerelmi életének fellendülését stb.

Másnap reggel elmentünk Tokajba, ami-nem is tudtam, nem jártam még hazánk eme ékkő kis városában-elvarázsolt Prágára emlékeztetett szűk kis utcáival, kandelábereivel, szobraival...Bementünk egy templomba is, végigültünk egy misét...megvallom, magamért imádkoztam.

Egy ódon borospincében ötputtonyos Tokajit vettünk egy középkorú férfitól,hát, hatalmas élmény volt,egy ilyen lelkes, hozzáértő, szakmáját-hagyományait becsülő emberrel találkozni.Ittunk tokaji esszenciát is,ami, ha valaki nem tudná-én nem tudtam-az aszúszőlő rendkívül értékes,cseppenként felfogott leve,amiben valóban benne van a szőlő lelke- bársonyosan selymes, mézédes harmóniája utánozhatatlan és megfizethetetlen.

Tizenegy körül már hazafelé indultunk volna.

Mindannyian kint álltunk már a kis vityilló előtt szakadó esőben, amikor Roberta barátunk utánozhatatlan hangon vinnyogni kezdett, valamint törzsi maszáj táncot mutatott be, egyik kezével férfiasan kopaszodó feje búbját vakarva, másik kezével a kocsi ablakát döngetve.

Megdöbbenve néztünk rá mindannyian.Már épp kezdtünk óvatosan a ház felé húzódni,attól tartva, hogy a H1N1(vagy "hini", ahogy valakitől hallottam)az agyára ment szó szerint,amikor Kedves a homlokára csapott:

-Úristen, srácok!Azt akarja mondani,hogy bezárta  slusszkulcsot a kocsiba!

Na, lett nagy pánik, mert 130 km-re voltunk otthonról,és minden cuccunk a csomagtartóban:)

Jómagam-ki tudja, milyen megfontolásból- a kocsi háta mögé akartam menni, talán hogy rájöjjek, hogyan is tudnék segíteni ebben a kínos szituban...

Amikor is arra riadtam, hogy a lábam meglehetősen nem-akaratlagos, és felettébb összehangolatlan mozgások révén előre-lefelé indult meg a sáros latyakban, a testem, és a fejem viszont hátra.Nagyon hamar szembetaláltam magam az anyafölddel.

Amikor sikerült feltápászkodnom, még szembesülnöm kellett Kedves lilás-vöröses színt öltő fejével, huhogó hangjaival,valamint a ténnyel, hogy a vizes csík a nadrágja közepén-bizony nem az esőtől származik...Csak mutogatni tudott a drága,segíteni, azt nem:)

De a prímet Roberta barátunk vitte, aki, miután rámnézett,ideges fejhangon, lakonikus tömörséggel csak ennyit kérdezett:

-Mi van, elestél, te hülye?!

(Ez aztán szállóigévé is vált kis társaságunkban:Mi van, nem ízlett, TE HÜLYE??Mi van, fáradt vagy, TE HÜLYE??:))))))

Miután a srácok kellőképpen kiröhögték magukat rajtam,beslattyogtam a házba, és egy szál bugyiban(ui. a váltás ruhám is a csomagtartóban csücsült)és ott vártam,hogy kedves kiötöljön valamit.Ki is ötölt, nő létére csak neki volt használható 5lete:)):miután leszedték a gumi tömítést, benyomták az abalkot, és így már föl lehetett húzni a kis kallantyút...

Némi késéssel, de annál vidámabban indultunk hazafelé.

Olyan messze került tőlem minden rossz, hogy hiszem,hogy nem lehet komoly bajom...Fel kell nevelnem Kölyköt...és itt van Anyu,akinek egyre nagyobb szüksége van rám/ránk,és Drágám,akivel szeretnék megöregedni, és aki nem mellesleg megkérte a kezem:)))

A legnagyobb reményekkel nézek a holnapi nap elé, de minden ima és jókívánság rámfér:))))