Fidi, a patkányfogó

Lehet emberségből diplomát adni?...

Ezennel szeretném az Emberséges Ember díszoklevelével felruházni pár "betegünket",akik néha bizony egészségesebbek,mint bármelyikőnk...a szívük mindenesetre dobog, erőteljesen, minden egyes dobbanásával az Életet hirdetve...

Elképesztően sokat tanultam ezektől az emberektől.

Szándékosan nem írtam le, hogy ezektől az egyszerű tanyasi emberektől, mert még véletlenül sem akarom megbántani őket-bár ez nem bántás, de akkor is.

...szelíden ringatja gyümölcseit a barackfa, szinte dédelgeti őket,egy-egy hamvas csoda a földön landol, Fidi, a patkányfogó kutya eleinte fel-felriad a koppanásra, de aztán úgy alszik, hogy ágyúszóval sem lehet fölkelteni.Egyetlen dolog zavarja, nevezetesen ha Margitka néni kikíséri valamelyik vendégét a kapuig-ilyenkor Fidi őrült-kétségbeesett ugatásba kezd,őt el ne hagyja az egyetlen Asszonyság, az ő Gazdája, kinek kezéből bőségesen potyog egy-egy baromfinyak,-bél,maradék, mikor mi...

Bizony, a sírig elkíséri ő ezt a ringó csípejű gazdasszonyt,aki mindig-mindig beszél hozzá, jó szóval, csitítóval,ritkán haraggal, de szereti, ezt érzi, a jó szagából, simító tenyeréből, a szeméből...

A szeméből...tekintetekbe kapaszkodok mostanában én is...

-...mert földön fekvő emberbe nem rúgunk bele, hanem segítünk neki kimászni a sárból...-fejezi be egy mondatát Margitka néni éppen,mielőtt helyeselni tudnék, máris más vizekre evez...bőséges mondanivalója árad,határt nem ismerve...

-Tudtad, csillagom?-kérdezi.-Tudtad, hogy Eszti néni egyedül nevelt fel hat gyereket,mert az ura meghalt a háborúban?Bizony, bizony...-helyesel elképedt tekintetemet látva, közben térül-fordul,kis tányérka kerül az asztalra,mézízű körte,kés,szalvéta-meg kell adni a módját mindennek...

-Egyél, lelkem!...-kínál szíves szóval -Az úgy volt, hogy konyhán dolgoztam én, az iskola konyháján, ahova Esztike néni takarítani járt.Bizony fel kellett kelni négykor ahhoz, hogy hétre fűtött terem várja a lurkókat...Eszter nénéd magával vitte a hat pulyát,mert nem volt kire bízza őket...ott kapaszkodtak a szoknyájába,mind a hat, mint az orgonasíp.Volt idő, mikor nem volt fedél a fejök felett, hát ott aludtak az iskolában...sokat éheztek a szentjeim, hát mindig meghagytam a kis maradékot,kiszedtem kis láboskába,és azt vacsorálták az ártatlanjai.

...Esztike néni néz rám a félhomályból riadt szemmel,sokdioptriás szemüvege mögött remeg a tekintete-Doktor Úr,nem tudom most megvenni a gyógyszeremet, drága ez énnékem, már krumplira sem futja...

Mindannyiszor végighallgattuk,de sokszor néztem az órát, vagy Doki integetett alig titkolt türelmetlenséggel Eszti néni háta mögött-hívd a következőt...

-Bizony, bizony...-bólogat Margit néni-Sokan nem értékelték a meleg termet, sokat bántották azt az ártatlan asszonyt, gúnyolták,a  hat gyerekből három rá se néz...Aztán,amikor én már nem dolgoztam ott, nem volt, aki adjon neki, inkább eltették a maradékot a kutyának...-most először emeli fel a hangját az idős asszony,érezhetően felháborodik.Végtelen tekintély van a hangjában.

-Hát, nem lett könnyebb az élete.-mondom keserűn.

-Nem bizony...-feleli Margitka néni-Azért, ha arra kerülök, mindig viszek neki valami apróságot..

Simogató tekintete messzire kalandozik. Beszélgetésünket a telefon szakítja félbe.Síró asszonyhang hallik az éterből, meg nagy néha Margit néni dünnyögő hangja.

-Háromszázezer?..Két elmaradt számla miatt árverezik azt a gyönyörű házat?...Megcsörgetlek délután, akkor már itthon lesz a papa is, kitaláljuk kettecskén, hogy mi legyen.Igen...ne sírj, kedves.Mindig van kiút.

Mindig van kiút...

Nehéz a könnyeimet visszatartani.Margit néni, emberségből díszoklevél jár a Jóistentől...csak maradjon meg sokáig a családjának, nekünk, a környéknek, ahol lakik...

Így szeretném látni az embereket,a lányt is, aki délután velem szemben ült, és megkönnyebbülés volt látni...Ha van még hited, az emberekben, ne veszítsd el.

Igen, mindig van kiút-mindenből.