The Long Way Home

karamell-hang lágy

barna bőr zuhatag-haj csak egy lány  a zongora mögött

kinéz az ablakon

és nem tudja hová

tűnt a nyár-ő észre sem vette...

talán jobban kellett volna

hinnie

ártatlan ébredésekben,őszinte tekintetekben, talán saját magában-

levendulamezőkben,nap-sárga kiscsibék pelyhes puhaságában egy

tanyában

mely csak álmaiban létezik már-

egy keringőben, melyet soha el nem táncolt

vad száguldásban,árnyas tisztásban

forrásvíz üde hűvösében, hosszú utazásban

lebbenő függöny szatén-illatában-jó oldalán alszol az ágynak, ez csak természetes...-

szemedben a napfelkelte kócos hajnali csillagom-

újabb nap köszönt ránk immár nem volt hiábavaló ébredésem

azt hiszem már mindegy-

szemem tágra nyitva,előttem az élet, ez a való világ,kiscsillag

rohanj,újabb nap a hiábavalóság küszöbén na de hát élni kell

kapcsolj gépet kapj kezedbe kapát, felmosót, mindegy

gyertyafényes vacsorád hova tűnt?

mindegy...nem kezdi újra, elég volt egyszer feltámadnia

égi jel jött vagy pokoli?...harmincöt fok árnyékban bambán homokban gázol szőlőtövek kertek alatt

meló van, ébredj,menni kell

égre néz, de

csak olcsó verejték mit kap föntről

bár nőnének szárnyai...elrepülne...