Rodeó

fáradt már ő ehhez

-szivárványfelhő széléről bágyadtan lóg le lába a semmibe-

azt hitte tud adni-ahogy annak idején, immáron tíz és fél éve, egy januári napon-életet adni

szárnyakat adni,hitet adni reményteleneknek, csüggedteknek, úton levőknek

korty vizet hajnal-harmatost,falat kenyeret,súlyos ám bölcs szavakat

csókot,ölelést,izzó vágyat robbanót

egymás testét befogadót

lebegést (ahogy azon az éjszakán,amikor a világ kifordult önmagából,s ők egymásba kapaszkodtak,s hitték, szilárd támaszai lesznek-önmaguknak-)

de most csak a csüggedés van

minden szó csontig hatol velőt borzol csikorgat

van ennél?...érzéstelenítés nélkül---

ma látott egy házat kék ablakokkal a fal mellett könyvespolc

-elvarázsolt ház, gondolta boldogan-

alacsony falak,döngölt padló,meggyfák

-egy lány a diófa alatt borvörös gyümölcsöt magoz erős kezével-

azt hazudta neki,ez az élet

-és tényleg az-

a Földből jövünk, s oda térünk vissza.

Ő meg balgán hitte,lesz helye árnyas fák alatt Szabó Magdát olvasni,dolgozni keményen hajnaltól-hajnalig,tudni,érezni,létezni a nem-tudhatót,szabadon szárnyalni réteken

de ő-nem táltos,nem táltoscsináló,még igazából lovakat sem tud gondozni

-Kicsi,tört hátú lovának szárnyát tán csak foltozgatta,nem volt erős a ragasztó,vagy a Jóisten tudja-

ő csak egy kicsi lány a városból, eltévedt, anyját keresi,nem akar erős lenni-nem tud erős lenni.

hagyjatok meg gyengének hunyt szemmel gyöngy-sápadtan barátok nélkül díszes ravatalon

ne fogjátok kezem

hisz

magamon sem tudok segíteni