Látom arcod

Te félsz a haláltól?

Már nem tudja, kinek mit mondott.Már nem tudja, kinek mit ígért.Már nem tudja, kinek hogyan adja oda lelkét-szívét-testét-

csak a négy fal maradt,álomtalan álmok,ül a monitor előtt,ki akarja okádni magából ezt az értelmetlen harmincnégy évet,beszívni helyette magába a Világot-Uramisten,mit csinált harmincnégy évig.Bőre alatt undok kígyóként tekeregnek az erek, kezd öregedni-de hisz ez az élet rendje-csak felébredne végre ebből a rossz álomból, amit ő életének nevez.Kicsik a körmei, szabályos, apró keze van-egyszer azt mondta neki egy lány...

Egyszer? Valamikor, talán a soha meg-nem-történt múltban?...talán nem is olyan rég?...

"Mondd ki!Kire gondolsz?.."

Vádló,gyönyörű, fekete szemek-EZ az élet

"Rád.Hisz erre várok már régóta."

annyifelé kellene tépni magát, annyi mindenkihez szeretne tartozni,hogy valójában senkihez nem akar tartozni,hogy valójában senkihez nem tartozik-

belép a vízesés örvénylő zuhatagába, vad-nedves illatokat lélegez be mélyre, arcát odatartja a csorgó áldásnak, zuhogó tisztulás

lenne végre

tiszta

De hisz csak a zuhany alatt áll.

párás tükörben nem látja arcát, olyan-amilyen testét,nem is akarja

hisz nem is akar látni

El innen!Őserdők mélyére bújni,küldetést teljesíteni, segíteni,hisz mindig is ezt akarta, ez volt élete álma, célja...

legalább lenne értelme

mert így---

Angyal

Látom Arcod

csak a magamét nem