Korai tavasz

Lehet, hogy kint még a hó esik, jegesek az utak, és meg lehet fagyni, én már érzem a tavaszt. És ebben az évben először nem a tavaszi fáradtság emlékeztet rá. Mióta kibékültünk, és minden rendben van Péterrel, úgy viselkedünk, mint két kamasz szerelmes, akik megőrülnek a jó idő közeledtével. Úgy tűnik, ehhez még napsütésre sincs szükségünk. Míg mindenki körülöttem a tél végi depresszióval küzd, én mindenkit halálra idegesítek a szürke időben igencsak feltűnő boldogságommal. Legjobb barátnőm ugyan még mindig kételkedik az állapot tartósságában, és azt várja, mikor robban az időzített bomba. Azt figyeli, mikor süllyedek vissza letargiámba és kezdek el megint panaszkodni. Nem is hibáztatom, hogy kételkedik, hiszen, ha bármi történik, tudja, az ő része lesz a piszkos munka, neki kell megint felmosnia a padlóról.

Én viszont biztos vagyok benne, hogy aggodalomra semmi ok. Valentin nap óta figyelünk egymásra, egyikünk sem dolgozik annyit, és sokkal jobban be tudjuk osztani az időnket. És úgy tűnik, a korán jött tavaszi zsongásban nem csak mi, a hormonjaink is megőrültek. Szabadidőnk nagy részét kettesben töltjük, leginkább a hálószobában. Jó érzés újra tudni, hogy nem feleslegesen szedem nap mint nap a tablettát. A szerelmi láz időszaka valószínűleg el fog múlni, ezt én is tudom. Addig viszont mindenkinek el kell viselnie az idegesítően mosolygós énemet.