Boldog békeidők
Boldog békeidők. Hogy mik? Olyan csak a mesében van.
A gyerekek szerencsére egészségesek, ólálkodó kórnak jele nincs. Boldogan élik közösségi életüket, immáron második napja. Azaz majdnem boldogan.
Bobónál nagyon félős időszak következett el. Éjszakánként többször felébred, sír, hív minket. Egy kis babusgatás után visszakerül az ágyába, ám csak a folyosón felgyújtott lámpa fényénél tud újra elaludni. Esténként is hosszasan kell mellette ülni, mire álomba szenderül. Tegnap óta pedig kisoviba sem szívesen megy.
Hiába gondolkozunk szerencsére, semmilyen traumát nem tudunk felidézni, ami ezeket a jeleket előidézhette volna. Ennek hiányában nagyfiunk újólagos félősségét elkönyveltük kortünetnek és mindent megteszünk, hogy valahogyan átvészeljük ezt az időszakot.
Zsifi ellenben rettenthetetlen, bár az idegenektől kissé megriad. Hétvégén bácsi jöttek hozzánk, akik egy kis kanapét vittek le az emeletről. Mindkét gyerek a nagy ülőgarnitúra közepén ülve nagy szemekkel pislogott, hogy mi történik, Zsifi közben el nem mozdult mellőlem. Nagyon aranyosak voltak.
Bobó már szobatiszta, csak az éjszakai és ? esetleges ? nappali alváshoz visel pelenkát. Zsifinél fogak száma tíz. Ha belegondolok, hogy az első foga három hónapja bújt ki!
Szóval, a gyerekek rendben vannak. A munka is rendben. De hogy ne maradjunk izgalom nélkül, aktuálisan éppen a zűrös építkezésünk körüli gondok szaporodnak. Miért is ne, nem lehet minden tökéletes?
Építkezésünk kimenetele több mint kétséges. Pontosabban minden rendben lesz ? egyszer. És a lényeg valóban ez, az időfaktor. Tegnap kapcsolatba léptem minden problémánk okozójával, akiről időközben az is kiderült, hogy rosszul álcázott ?titkosszolgálati? eszközöket vet be céljai elérése érdekében. Amúgy érdekes, telefonon mindig nagyon kedves és persze ígéri a visszahívást. Most is erre várok. Miért van az az érzésem, hogy hiába?
Arról nem is beszélve, hogy földhivatali széljegyen hat hónapig lehetünk, ami újabb hat hónapra hosszabbítható. Ez hamarosan lejár. Hogy utána mi van? Még nem tudom. Októberben kellett volna beköltöznünk. Inkább meg sem próbálok belegondolni, mikor lesz ebből valami. Ha lesz egyáltalán.
Mindig mondták, hogy az építkezés rizikó. De a vásárlás is rizikó. Honnan tudjam, hogy amit megveszek az jó-e? Lakva ismeri meg az ember. Nem csak társát, házát is (ó, mily költő lakozik itt). De ha minden rizikó, akkor hogyan kerüljük el? Sehogy.
Na mi most jól megjártuk. Folyamatosan keressük a megoldást, de hogy az mi lenne, a mai napig nem látszik. Kellene valami jól értelmezhető iránymutatás, de esély erre igen kevés van.
Bobónak szombaton lesz a harmadik születésnapja. Tervünk van az ajándékkal kapcsolatban, már csak azt nem tudjuk, mikor vásároljuk meg. Nehéz is a dolgozó szülők élete?
Mióta napi 8 órában dolgozó nő lettem, egy sor új logisztikai csavarral találkozom. Ez persze mind egyértelmű azok számára, akik dolgoznak, na de ennyi otthon töltött idő után hozzá kell ahhoz szokni, hogy mire eljön a délután, még nincs bevásárolva, nincs kimosva, a főzésről és a takarításról pedig szó se essék. Ugyanez vonatkozik a vasalásra? Értelemszerűen mióta én is dress code-nak megfelelően öltözködöm (értsd nem farmert és pólót viselek, hanem vasalást igénylő nadrágokat és ingeket ? bár a farmert sem tiltja semmi), azóta nem lehet eleget mosni és vasalni. Ehhez járul Bobó szobatisztaságra szokatása, ami sok-sok balesettel tarkított. És Zsifi most tanul pohárból inni, ez napi plusz két váltás ruha.
Karácsony előtt, mikor éppen három inget vásároltam a férjemnek az öcsémmel, csak annyit mondtam ?Minek veszek ennyi inget ? hogy legyen mit vasalni??. Erre szemfüles öcsém (25 éves lesz, csak a miheztartásvégett): ?Meglepjelek egy vasalóval?? Mire én: ?Na ne. Lepj meg inkább egy vasalónővel?? Itt az ideje ezt felróni. A vasalónőt azóta sem kaptam meg.