Nem túl tréfás tréfa

A kisasszony már megint megviccelt minket.

Miután már kezdtem elhinni, hogy talán végre egy fél hetet eltöltenek úgy a bölcsiben, hogy mindketten egészségesek, délelőtt fél 10-kor telefonáltak, hogy Zsifinek bizony hőemelkedése van (37,8oC), folyik az orrocskája, nyűgös, levert és kipirult az arca.

Jajj, jajj. Most meg mi legyen? A férjem munkában. Én munkában, sőt, éppen a főnökömmel beszéltem, mikor eszeveszett remegésbe kezdett a telefonom. Először kinyomtam. Újra csörgött, ekkor rám szólt, hogy vegyem fel. Felvettem, húsz másodperc alatt megbeszéltem, hogy máris megy valaki, majd letettem. Biztos halálra vált voltam, mert a főnököm megkérdezte mi a baj. Miután megmondtam, annyit kérdzett, meg tudom-e oldani, vagy el kell-e mennem. Miután nem túl meggyőzően biztosítottam róla, hogy megoldom, befejezte az éppen megkezdett anekdotát.

Szóval, mi legyen? Dadust hívom, egy órára tud menni hozzánk. Ok. Addig mi legyen? Nagyapót hívom, nem veszi fel. Nagyanyót hívom, tárgyal, nem tud telefonhoz jönni. Persze kihívhattam volna, de azzal csak azt értük volna el, hogy ideges lesz és a tárgyalásnak fuccs. Öcsém munkában.

Ok. Ha fél órán belül nem tudom megoldani, lelépek.

Pár perc múlva Nagyanyó telefonál. Ok, egyig simán otthon tud lenni Zsifivel.

Kicsekkoltam, átraktuk a kisülést az ő autójába, elment Zsifiért. Aki éppen betakarva, teljesen kinyúlva feküdt a kiságyban. Hazavitte. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!

Snitt.

Hazaértek. Azóta minden rendben van. Huncut kis boszorka. Nem egészen egy órával később megevett három tányér levest, meg még egy kis másodikat desszerttel. Igen jól érezte magát. Volt nagy viháncolás, élénkség, aludni nem akart. Egykor megérkezett a dadus.

Azóta is az egyetlen nem normális dolog, hogy kisasszonykánknak folyik az orra. A mai napot otthon töltötte a dadussal. Bobó nem akart reggel bölcsibe menni. Lehet, hogy ezután nem érdemes őket elválasztani: ha az egyik otthon marad, maradjon a másik is. Előbb-utóbb úgyis átadják egymásnak az átadnivalókat. Akkor inkább előbb.

Mindenesetre holnap elmennek bölcsibe mindketten. Zsifinek még csak hőemelkedése sincs, Bobó is jól van. Egy kis orrfolyás belefér. Délután nagyon aranyosak voltak, előtte Zsifi nagyon jól elvolt a Dadussal. Úgy néz ki, beválik a néni. Igaz ugyan, hogy azért dolgozom, hogy aztán kifizethessek valakit, akinek az a munkája, ami az én feladatom lenne. Ezt egy nagyon kedves barátnőm fogalmazta meg igen találóan. (Ő a napokban szülte meg harmadik gyermekét, császármetszéssel. Gratulálok!)

Milyen igaza is van?