Egyik kicsi, másik pici

kicsipici blogja

A BLOG LEÍRÁSA

Két kisemberrel (és egy naggyal) az élet csodálatos, néha persze igen küzdelmes, de olyan még nem volt, hogy valahogyan ne lett volna.

Látogatás: 316594 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

Egyik kicsi, másik pici

Két kisemberrel (és egy naggyal) az élet csodálatos, néha persze igen küzdelmes, de olyan még nem volt, hogy valahogyan ne lett volna.

Tudtátok, hogy a blogírás hízlal? Legalábbis engem, mivel minden alkalommal egy tábla csokoládé kíséretében ülök le az élménybeszámoló megírásának. Úgyhogy szépen eldugom a mérleget, vagy egyszerűen csak majd úgy teszek, mintha nem létezne - akkor a problémának is meg kell oldódnia. Nincs mérleg, nincs hízás. Vesszen az önuralom!

Elmentünk a gyerekekkel bevásárolni. A szupermarketben szigorúan két kocsival közlekedünk: Zsifi a babahordozóban ül a bevásárlókocsin keresztben, míg én igyekszem lehetőleg púposra pakolni a kocsit - bár ezt így hónap vége felé sajnos bizonyos okok miatt nem tehetem... Közben Bobónak elkötünk egy bébitaxit, amibe szépen beleül és azon nyomban beköti magát. Nevelnünk sem kell a biztonságra, és megvan az az előnye is, hogy kikapcsolni nem tudja, így pár percig biztosítva van a nyugalmunk. Mert természetesen ha nem vagyunk elég gyorsak és nem érünk időben a kiflis vagy túró rudis pulthoz, megunja a nézelődést és hangos "Bobóka kiszájj" (Bobóka kiszáll) felkiáltásokkal igyekszik kikecmeregni a bébitaxiból. Ez a mi segítségünk nélkül ugyan még nem megy neki, hála a biztonságiöv kisgyermekbiztos erősségű kapcsolójának, mégis elég kellemetlen, mikor félhisztisen mindenáron ki akar szállni.

Azt a típusú bébitaxit külön nem bírom, aminek nyitható az ajtaja: ezzel ugyanis legtöbbször az történik, hogy menet közben Bobó kivágja az ajtaját, és az éppen mellettünk haladó nénik/bácsik lábának csapódik. A nénik/bácsik pedig vagy mérgesen arrébb ugranak, vagy (ritkábban) viccesre veszik a figurát és igyekeznek nem elfelejteni, hogy nekik is voltak/vannak/lesznek hasonló korú gyermekik/unokáik. Akárhogyan is, én sűrűn kérem a bocsánatokat, Apa meg cak annyit mond "minek nem megy arrébb az ilyen".

A bevásárlás legrémisztőbb része a kasszánál való sorbanállás. Ekkorra már Zsifi és Bobó is nagyon unja a dolgot, és ki-ki életkorának megfelelően igyekszik ezt a tudtunkra adni. Mi pedig magyarázkodunk (a gyerekeknek, hogy jól van Drágáim, mindjárt mindent kifizetünk és hipp-hopp otthon is leszünk), csitítgatunk, próbálkozunk cumisüveggel/rágcsálnivalóval/szívószálas kis üdítővel lehűteni a kedélyeket, több-kevesebb sikerrel.

Hozzászólások (0)