Ámokfutrinka utca

A mai nap káoszra hajaz, legalábbis ami a reggelt illeti. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy közel álltam a megőrüléshez (sőt, lehet hogy meg is őrültem, csak még nem találkoztam azóta senkivel, aki ezzel szembesítsen).

A gyermekek, mint két kis ördög. Zsifi egész idő alatt nyafogott, semmi nem volt jó, Bobót minduntalan arrébb lökte, ha éppen meséltem neki vagy csak vele foglalkoztam (bölcsis hatás lenne?). Erre válaszul nagyfiam élő kívánságműsort rögtönzött (bár nehéz lenne megmondani, mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás?), azzal a különbséggel, hogy az átlagos szokásoktól eltérően nem csak egy kívánsága volt, de még csak nem is a mesékből ismert három. Legyen inkább harminchárom, sőt, ha jobban belegondolok, leginkább háromszázharminchárom. Mindez természetesen szinkron. Ha valami nem teljesült időben (semmi nem teljesült időben, mert a kakaót ugye meg kell melegíteni, a kiválasztott mesét tartalmazó könyvet le kell venni a polcról, az éppen felkérezkedő Zsifit is arrébb kell helyezni, aki mindezt őrült ordítással hálálta meg), kitört a botrány és onnantól kezdve legalább tíz percig két elégedetlen kis gombóccal küzdöttem. Persze én maradtam alul, teljesen kinyúlva hagytam ott őket a bölcsiben illetve kisoviban.

Zsifi bölcsis alvása egész jól megy. Az előbb telefonáltam oda, rendben elaludt, egy egész kicsi sírdogálás után. Tegnap egy hang nélkül, a gondozó nénije simogatta a hátát, és hipp-hopp álomba szenderült. Éjjel is egyetlen egyszer ébredt. Ekkor ivott, és szépen aludt tovább. Igen, határozottan van remény a normáliséjszakák megteremtődésére. Elmondhatatlan könnyebbség. S eddig a bölcsibe szoktatás is egész sikeres. Egyedül tegnap volt nyűgös, miután elhoztam, de éppen akkor ébredt, mikor megérkeztem és a gondozó néni már hozta is ki. Az arcán még ott volt a párnájának lenyomata.

Ugyanaz az ágya, az ágyneműje, mint Bobónak volt csecsemő csoportos korában. Ugyanaz a jele és a szekrénye is. Bögre, amit annak idején a kakaóimádat apropóján választottunk – ez ugyan Zsifiről egyáltalán nem mondható el, ő tejet csak tejbegríz és cukros tej változatban hajlandó elfogyasztani. A kakaót nem issza. Ezt Bobó így mondja: „Zifi nem annyira szereti a kakaót?”. Hát, nem annyira. Amennyiben az egyáltalán nem egyenlő a nem annyirával.

Szóval a reggeli, közel három órás ámokfutás után most cseppet sem bánom, hogy egyedül vagyok kicsit. És van még másfél órám. Mindannyiszor, mikor megszólal a telefonom, szívrohamot kapok, hogy nehogy Zsifi felébredjen a szobájában. Aztán kapcsolok, hogy nincs itthon senki más. De jövő héten már igazi, munkahelyi munka lesz. Kiürül a ház napközben.