Kétfázisú nap: hasfájás és hiszti
Egy-egy ilyen nap felér egy egész héttel. Csemetéink az eget rengető hisztiben elfáradva kinyúlva alszanak az ágyaikban. Szüleik csemetéik eget rengető hisztijében elfáradva kinyúlva ülnek a nappaliban.
A reggel fél 5-kor köszöntött rám, mikor ?Anya! Anya!? nyűgös szólongatására bementem Bobóhoz, reménykedve, hogy csak szomjas és fél percen belül tovább alhatunk, hiszen Zsifi is mindjárt felébred.
Az előző nap igen hosszú volt, Budapesten voltunk a férjemmel, végre pótolni az összetört autóját. Természetesen az általa kiszemeltnél jóval szerényebbet választottunk, egy két és fél éves, középkategóriás francia kombi autót, aminek a felszereltsége jól kiszolgálja a férjem heti 700 kilóméterét. Hazahozni sajnos nem tudtuk, mivel külföldről behozott kocsi, és holnapra tudják csak forgalomba állítani. Úgyhogy kedvesemnek holnap délután újabb útja van a fővárosba. De végre lezárult az autó-ügy, már kezdett nagyon terhes lenni. Szerencsére mire a bölcsi indul, már újra két autóval intézhetjük a család életét. Az elkövetkezendő két hétben a férjem hét alkalommal lesz éjszakás, jobb nem is belegondolni.
Az alvás ezzel befejeződött sajnos. Nagyfiam szipogva-nyafogva fájlalta a hasát, összegömbölyödve nyöszörgött. Nem ijedtem meg, mivel gondoltam, az lehet a baj, hogy két napja nem volt széklete. Ezzel a dologgal rengeteget bajlódunk, mert ugye a családi örökségnek köszönhetően Bobó sem eszik zöldséget- gyümölcsöt, csak lé formájában. Néha. Tehát a gyakori székrekedés nem ismeretlen nálunk. Mivel anyukámék voltak az aprókkal, míg mi autók közt válogattunk, nem tudtam, előző nap történt-e valami a kis wc-n ülve. Felajánlottam Bobónak, hogy lefekszem mellé a szőnyegre, de csak annyit mondott, alig hallhatóan: ?Apa szobájába?. Így befektettem magunk közé az ágyba (életünkben először), és egy órányi nyafogós hasfájás után Zsifi is felébredt, Bobó kapott egy kúpot a popsijába, és vártunk. Míg a hatás meg nem érkezett, szegénykém egyfolytában sírdogált, nem evett, nem ivott, csak egy kevés papaverines (görcsoldó) teát, amit 10 perc múlva ki is hányt. Egyenesen a vajszínű (eredetileg, természetesen) kanapénk közepére (az új a garázsban áll, és alig várja, hogy végre elfoglalhassa méltó helyét az épülGETő házunkban). Majdnem 8 óra volt, mire megnyugodhattunk és végre Bobó is megitta a reggeli kakaóját.
Délben nagyot aludtak, majd délután elszabadult a pokol. Nem tudni, minek köszönhettük a kedves viselkedést, de nagyon vártuk, hogy végre letehessük őket aludni. Mint mindig, most is csak találgattuk az okokat (pl.: a rekkenő, 36 fokos hőség, Bobónál a reggeli hasfájásos gyötrelem utóhatása, Zsifinél Bobó hatása, stb.), ám az igazi miértre, akár megtaláltuk, akár nem, sosem fog egyértelműen fény derülni.
Történt ugyanis, hogy elmentünk egy nagy bababoltba, Bobónak új autós kisülést venni. Hétvégén újra az apai nagyszülőkhöz készülünk, és Bobónak nem kényelmes hosszabb útra a sima ülésmagasító, nem tud benne aludni. Remek gyermekülést választottunk, csak az volt a bökkenő, hogy ő egyáltalán nem akarta a ?szuper kisülést? lecserélni. Az én autóm csomagtere sajnos olyan kicsi, hogy oda az új ülés nem fért be, így kicseréltük, és a magasítót raktuk el. Ezzel akkora hisztit generáltunk, ami a kisasszonyra is átragadt, és a hazafelé úton mindkét gyerek végig üvöltött-sírt-hisztizett-visított. A legtöbb szülő (nagynéni, nagytestvér, stb.) számára ismerős az a fajta hiszti, mikor teli torokból visítva ordít és acsarkodik (elnézést a kifejezésért) a gyerek. De nem volt mit tenni, haza kellett mennünk. Mire hazaértünk, közepes fokú halláskárosodást szenvedtünk ? mind a négyen.
Bobó mostanában egyébként is kezelhetetlen néha. Nem megyek ebédelni, nem kérek kakaót/teát/reggelit/ebédet/vacsorát, nem megyek be, nem megyek fürödni, nem viszem oda, nem, nem, nem, és nem. Minden nem. Semmi nem. Állítom, legtöbbször azt sem tudja, mi is a gondja. Csak ellenkezik, minden és mindenki ellen. Biztos ez is egy újabb kortünet, mindenesetre jó lenne már túljutni rajta.
Mindemellett nagyon édesek, ők ketten: a kicsi és a pici.