Kontrasztanyagok fajtái és mellékhatásai

A kontrasztanyagok olyan készítmények, amiket képalkotó vizsgálatok során használnak, hogy fokozzák az adott vizsgálat (röntgen, ultrahang, CT, MR) hatékonyságát, az esetleges elváltozások láthatóvá tételét.

A kontrasztanyagok gyógyszernek minősülő készítmények, amelyek képesek több vagy épp kevesebb röntgensugarat elnyelni, vagy kontrasztos ultrahang vizsgálat esetén a szövetekhez képest eltérő spektrumú hullámokat visszaverni.

Kontrasztanyag adása után készülhet az adott szervről pillanatfelvétel is, de folyamatos üzemmódban nem csak morfológiai információkat nyerhetünk, hanem a szervek funkcionalitásáról, működéséről is nyilatkozhatunk (pl. kontrasztos gyomorröntgen vizsgálat gyomorürülési zavar esetén).

Röntgen- és CT-vizsgálatnál alkalmazott kontrasztanyagok

Két nagy csoportja létezik. Az ún. pozitív kontrasztanyagok (leggyakrabban különböző jódtartalmú szerek) a környező szövetekhez képest több röntgensugarat nyelnek el, ezáltal válik jól láthatóvá a felvételeken. Ezzel szemben a negatív kontrasztanyagok a környezetükhöz képest kevesebb röntgensugarat nyelnek el, így érik el hatásukat.

1. Pozitív kontrasztanyagok

Jód tartalmú, vízoldékony szerek

• Vesén keresztül kiválasztódó, ionos kontrasztanyagok: Mellékhatás gyakoriságuk és vesekárosító hatásuk miatt elavultak, ezért intravénásan már nem alkalmazzuk, de szájon át máig használatosak ún. passage-vizsgálathoz (gyomor-bélhuzam vizsgálata). Ilyen típusú kontrasztanyagot itathatunk higított változatban, bizonyos hasi CT-vizsgálatok előtt, hogy a bélkacsokat elkülöníthessük pl. a tályogtól. Hashajtó hatásúak, ezért szövődményként dehidráció (kiszáradás), elektrolitzavar alakulhat ki, főleg idősekben.
• Vesén keresztül kiválasztódó, nem ionos kontrasztanyagok: Napjainkban leginkább ezen kontrasztanyagok használatosak éren keresztül történő alkalmazásra. Mellékhatás profiljuk kedvezőbb, vesekárosító hatásuk ritkább.
• Májon keresztül kiválasztódó kontrasztanyagok: intravénásan adott készítmények, melyeket az epeutak ábrázolására használtak. Napjainkban a gyakorlatban már nem használjuk.

Jódtartalmú, zsíroldékony kontrasztanyagok: Ma legújabban tumorok kemoembolizációjára használatosak. Az eljárás (TACE) alapját az adja, hogy a daganatok érellátása verőerekben (artériákban) gazdagabb, mint vénákban. Ezért az artérián keresztül beadott kontrasztanyag és a hozzákapcsolt kemoterápiás szer részecskék képesek nagyobb koncentrációt elérni a daganatban, mint az egészséges szövetekben, mindeközben roncsolják az odavezető tápláló eret is. A beavatkozásnak kisebb a teljes szervezetre kiterjedő mellékhatása, mint a klasszikus kemoterápiának. Főleg májrák esetén alkalmazható az eljárás, amellyel a daganat növekedése lassítható.

Nem jódtartalmú kontrasztanyagok: Legfontosabb a bárium-szulfát, amit szájon át vagy végbélen keresztül alkalmazhatunk. Mivel nem felszívódó kontrasztanyag, ezért az üreges szervekből kikerülve steril gyulladást okozhat, ezért pl. bélperforáció, vagy annak gyanúja esetén kontraindikált, emellett abban az esetben is, ha a beteg olyan állapotban van, hogy „félre nyelhet". Más esetben felszívódás nélkül kiürül a szervezetből.

A vizsgálattól függően a kontrasztanyagok vagy 1-1,5 liter folyadékkal elfogyasztva kerülnek be a szervezetbe, vagy közvetlenül az érhálózatba fecskendezve.

2. Negatív kontrasztanyagok

Ide tartozik például a levegő, vagy a szén-dioxid. Legegyszerűbb példa a használatára az irrigoscopia, amelyben a vastagbél hagyományos röntgen vizsgálata során levegőt juttatunk be a belső felszín ábrázolásához.

Mellékhatások, esetleges szövődmények

Általánosságban a szájon át beadott kontrasztanyagok rendszerint kevesebb mellékhatással járnak (a fentebb írtaknak megfelelően az ionos kontrasztanyagok pl. hasmenést okozhatnak, a bárium-szulfát pedig a belekből kijutva okozhat csak gyulladást), mint az intravénásan beadottak.

Nem minden esetben jelentkezik mellékhatás.

• Gyakori mellékhatásnak (100-ból 1-10 eset) tekintjük a melegségérzést, fémes szájízt.
• Ritka mellékhatás (1000-ből 1-10 eset) a hányinger, hányás, kiütések.
• Nagyon ritka (10000-ből kevesebb, mint egy) a súlyos allergiás reakció.

Ritka lokális szövődménynek tekintjük intravénás beadáskor a kontrasztanyag extravasatióját (érfalon keresztül a szövet közti térbe jutását), amely kis mennyiség esetén enyhe panaszokat, nagyobb mennyiség esetén viszont akár nekrózist, kompartent-szindrómát okozhat, és sebészi beavatkozást tesz szükségessé.

Más szövődmények a kontrasztanyag beadását követően egy órán túl jelentkezhetnek: kontrasztanyag indukált nephropathia (veseelégtelenség), thyreotoxikus krízis (jódtartalmú kontrasztanyag pajzsmirigy betegség esetén), illetve a késői bőrreakció.

Az érbe adható jódos röntgen-kontrasztanyagok többsége a vesén keresztül választódik ki, így a vesét terhelik. Amennyiben a vesefunkció romlása elér egy bizonyos mértéket, akkor kontrasztanyag indukált veseelégtelenségről (CIN) beszélünk, vizsgálat után általában 48-72 órával később alakul ki.

Fokozott a vesekárosodás rizikója

• súlyos szívelégtelenség, magas vérnyomás,
• mérsékelt és súlyos veseelégtelenség, veseműtét utáni állapot,
• köszvény,
• cukorbetegség,
• 70 év feletti életkor,
• kiszáradás,
• más potenciálisan vesekárosító gyógyszerek (NSAID) szedése esetén,
• a kontrasztanyaggal potenciálisan reakcióba lépő gyógyszerek (pl. a diabétesz kezelésére használt metformin).

A vesén keresztül kiválasztódó kontrasztanyagok kiürülését gyorsíthatjuk, ha a vizsgálat előtt is és főleg utána bőségesen fogyasztunk folyadékot, mintegy „mossuk a vesénket”. Csökkent GFR esetén a bőséges intravénás folyadékpótlás (infúzió) mellett acetil-ciszteint is adhatunk vénásan.

Ellenjavallatok

Csökkent vesefunkció (60 ml/perc alatti GFR érték) és a CIN fenti rizikófaktorai esetén izoozmoláris vagy alacsony ozmolaritású nem ionos jódos kontrasztanyagot adunk a legalacsonyabb még hatékony dózisban, ennél is rosszabb (30 ml/perc, vagy azalatti) GFR érték esetén pedig lehetőség szerint nem adunk kontrasztanyagot.

A vesét egyébként is károsító gyógyszerek adását fel kell függeszteni legalább egy, de inkább két nappal a vizsgálat előtt. A gyógyszer 48 órával a vizsgálatot követően adható ismét.

Jódtartalmú kontrasztanyagok kontraindikációja továbbá a kezeletlen pajzsmirigy túlműködés; ebben az esetben 3-5 nap alatt thyreotoxicus krízis alakulhat ki a betegnél.

További ellenjavallatot jelent a terhesség. Amennyiben mégsem tekinthetünk el jódos kontrasztanyag használatától várandósnál, a később megszülető újszülött pajzsmirigyfunkcióját az első héten ellenőrizni kell. A szoptatás nem ellenjavallt az intravénásan adott CT-kontrasztanyagok esetében, bár egyesek elővigyázatosságból azt javasolják, hogy érdemes lehet 24 óráig szüneteltetni.

MR-kontrasztanyagok

Az MR-vizsgálat során alkalmazott kontrasztanyagok az atomok által kibocsátott rádióhullámokat befolyásoják. Az MR-kontrasztanyagok beadása intravénásan történik. Fizikai jellemzők alapján két nagyobb csoportba sorolhatóak.

• Paramagnetikus szerek: Az általánosan használt kontrasztanyag gadolíniumot tartalmaz.
• Szuperparamagnetikus szerek: Bélrendszeri MR-vizsgálat során szükség lehet a bélkacsok elkülönítésére. Ez szájon keresztül adott kontrasztanyag itatásával történhet, amit vagy vas, vagy mangán tartalmú ital (pl. zöldtea, feketeáfonya-lé) segítségével fogyaszthat el a páciens.

Az MR-kontrasztanyagok esetében a röngen-kontrasztanyagokhoz képest jóval ritkábban, de szintén számolni kell mellékhatásokkal. Jelentkezhet például csalánkiütés, bőrpír, súlyosabb túlérzékenységi reakciók.

Létezik azonban egy ritka, de annál súlyosabb mellékhatás: a nefrogén szisztémás fibrosis. 30 ml/perc alatti GFR érték esetén, illetve egy éves kor alatt ezért ezen kontrasztanyagok adása ellenjavalt.

Ultrahangos kontrasztanyagok

Ezek ún. mikrobuborékok, amit intravénásan juttatnak be a szervezetbe. Ezt követően egy arra alkalmas szoftverrel rendelkező ultrahang géppel vizsgálhatók pl. májgócok, veseléziók, a felvételen kirajzolódik az, hogy a kontrasztanyag hol és milyen módon halmozódik az egyes szervekben. Mivel a jóindulatú és rosszindulatú folyamatok esetében eltérő ez a dinamika, segítségével elkülöníthetőek a tumoros és nem tumoros sejtek.

Szervezetünkből kb. fél óra alatt kiürülnek, kilélegezzük őket, mellékhatást nem okoznak.

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
Felhasznált irodalom: Kovács Balázs Krisztián: A kontrasztanyagok (Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika)