Húgycsőgyulladásom van már egy éve

Kedves Dr.Úr/Nő! Kb egy éve tartó húgycsőgyulladásom van, amivel nagyon sok tortúrát végigjártam már (tavaly májusban kezdődött). Kb két hónapja háziorvosom, egyik alkalommal mikor nála jártam panaszommal, húgycsőkenetvételt javasolt, amire aztán el is mentem Kaposvárra STD laborba és az eredmények két baktérium meglétéről árulkodtak, melyek a Veillonella parvula és a Enterobacter sp.! Az eredmények megérkeztével a kenetet levevő szakorvos Supplin 500mg-os filmtablettát írt fel. Tudni kell, hogy tüneteim egy felső légúti megbetegedés után kezdtek el jelentkezni, pontosabban az arra kapott gyógyszer beszedése után (Augmentin Duo 500mg) Elég régóta tart már a gyulladás mint fentebb írtam is, és ez kihatással van a párkapcsolatomra valamint idegi állapotomra egyaránt, nehezen bírom a gyűrődést, mert olykor olykor elég erősen elő tudnak jönni a vele járó fájdalmak (égés és kellemetlen szúrás) Makkomon enyhe pirosság látható a húgycső nyílásánál, fürdések alkalmával és önkielégítés után is, utóbbinál sokkal erősebben érzékelhető és van, hogy a fityma is megduzzad valamint ha közelebbről megnézem a makk teljes felületét, meleg víz hatására néha olyan, mint ha nagyon halvány pici pöttyszerű véraláfutások is láthatóak lennének rajta. Még el nem múlik, párommal nem sem merek semmiféle szexuális kapcsolatot létesíteni, egészségének megóvása érdekében. Supplin szedése befejeződött kb másfél hete (el is fogyott a teljes doboz), azóta néha, mint ha tapasztalnék minimális változást (de van, hogy ugyanolyan erősen érezhetőek a velejáróak, mint a gyógyszer szedése előtt). Háziorvosom elmondása alapján, a Supplin egy olyan gyógyszer mely krónikus gyulladások esetén van, hogy csak a későbbiekben fejti ki hatását, rá 2-3 héttel, szóval tanácsa szerint várjak türelmesen. Remélem beigazolódik, amit mondott és hamarosan teljesen tünetmentes leszek, mindenesetre ha bármi hasznos tanáccsal vagy javaslattal esetleg megnyugtató szavakkal tudna szolgálni azt nagyon, de nagyon megköszönném! Köszönettel!

Dr. Papos István válasza húgycsőgyulladás témában

Javaslom, hogy várjon még, a tünetek enyhülhetnek. Amennyiben a panaszok nem múlnak, javasolt a húgycsőkenetből ismételt tenyésztés elvégzése. Javaslom, hogy urológiai szakrendelést is keressen fel panaszok esetén.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. április 15.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Nemi probléma
Üdvözlöm! Olyan problémám volna, hogy a húgycsőből fehéres szinű váladék csöpög (szivárog) kb 1 hete.meg hol fáj a vizeletürités hol nem. (csipő érzés) Mi...
Égő érzés, folyás
Tisztelt szakértő! Vizeléskor enyhe égő érzést tapasztalva urológia szakrendelést kerestem fel. A vizelet gyorsteszt negatív volt, az ejakulátum AEROB...
Fehér folyás - mire számíthatok
Üdvözlöm! Másfél hete voltam nemibeteg gondozóban reggeli fehér folyásom miatt, egyéb panaszaim (húgycsőhöz kapcsolódó fájdalmak) csak nagyon mérsékelten...
Péniszemből fehér váladék ürül
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Egy pár napja vettem észre, hogy a péniszem húgycsőnyílásából fehér színű váladék ürül. Fájdalmaim nincsenek csak vizeléskor egy kicsi...
Felfázás vagy komolyabb?
Tegnap az esti órákban észrevettem, hogy a húgycsőnyílásnál valamiféle sárgásfehér váladékcsepp található. Majd ma reggel pisilésnél enyhén szúró fájdalmat...
Felfázás?
Tisztelt Doktor úr/ Doktornő! Azért fordulok Önhöz, mert most már második hete néha kellemetlen érzésem van, olyan, mint egy kezdődő felfázás, olyan érzés...