Szülhetek-e természetes úton?

Tisztelt Doktor Úr/ Doktor Nő!

  34 éves nő vagyok és az első babámat várom. Kiskorom óta rövidlátó voltam, elég erős dioptriás szemüveget kellett hordanom. Öt évvel ezelőtt volt egy lézeres szemműtétem, amikor az -5 (jobb) és a -6 (bal)   dioptriás szemmeimen korrekciós műtétet hajtottak végre. A szemeim szépen javultak, amikor néhány héttel a műtét után gyulladás alakult ki a bal szememen. A pupillatágító inekció és a szemcseppek ellenére igaz a gyulladás elmúlt, de a pupillám egy része letapadt és elhalt. Azóta a bal szemem nem szűkűl össze fény hatására, elég érzékeny és kicsit homályosan látok vele, amin szemüveg sem tudott segíteni.

  Mivel a jobb szememmel jól láttok, ezért végül is nem kelettl szemüveget hordanom. Most öt hónapos terhes vagyok és az utóbbi pár hétben azt vettem észre, mintha rosszabbul látnék, ezért szemorvoshoz már bejelentkeztem. Egyik kérdésem az lenne, hogy a terhesség miatt romolhat-e a látás (pl.valamilyen vitaminhiány miatt), vagy ez ettől független.

 A másik, amit tudni szeretnék, hogy szükséges-e valamilyen komolyabb szemészeti vizsgálat- pl.szemfenékvizsgálat- annak megállapítására, hogy szülhetek-e természetes úton. Még kamaszkoromban mondta a doktornő, hogy mivel gyengék a szemeim valószínű a császármetszés lenne a jobb választás. Szülhetek-e természetes úton vagy ajánlott inkább a császármetszés?

 Előre is köszönöm a válaszát!

                         Izabella

Dr. Farkas Ágnes válasza szülés témában

Kedves Izabella! A megfelelő választás a szülés formájára annak lesz a függvénye, hogy milyen lesz a friss szemész szakorvosi lelete. Tehát el kell mennie egy szemészhez, és terhesség, szülés miatt kell kérni vizsgálatot, és véleményt a szülés formájára vonatkozóan. Az előzmények alapján két valószínű lehetőség lesz: Az egyik, hogy császármetszést javasolnak, a másik, hogy könnyített szülésvezetést. A könnyített szülésvezetés lényege, hogy hosszas vajúdás, és hosszas kitolási szak nem megengedett, és ha ez előfordul, akkor császármetszés, vagy vacuumos hüvelyi szülés lesz. Nem kell izgulnia, a leletekkel a kezében a legmegfelelőbb módon fog szülni, ami mindkettőjüknek biztonságos lesz.  Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. szeptember 14.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Hasnyalmirigy rák lenne ?
Üdvözlöm Doktornő! 30 éves nő vagyok ,3 hónapja szültem császármetszéssel. A terhességem alatt többször volt epegörcs jellegű fájdalmam, a laboromban 1x...
Mi ennek az oka?
Van egy kérdésem, amit egyáltalán nem értek pedig a saját szervezetetemmel történik.lassan 5 hónapja szültem, nem volt tejem igy kezdetektől fogva tápszer...
Faros szülés.
Tisztelt dr úr ő! Azt szeretném kérdezni, hogy van -e jogom szüléssel kapcsolatban, orvossal szemben a szülésem körülményét kérni. Van egy jo indulatu...
Pszichés gondok
Tisztelt doktornő/úr! Nekem az volna a problémám, hogy én most szültem és szerintem szülés utáni, depresszióval küzdök. Miután megszültem nem éreztem azt a...
Termeszetes szules
Tisztelt Doktor No/Ur! 38 eves kismama vagyok myasthenia gravis betegseggel, ami gyakran kettos latassal jar egyutt. A kerdesem az lenne, hogy szulhetek-e...
Lehet így természetes úton szülni?
33. hétre születtem majd agyvérzés következtében hydrokephalus-t kaptam. Emiatt 8 hónapos koromban a bal oldali agykamrámba VP shunt-öt helyeztek, de ez már...