Petefészek ciszta és pozitív terhességi teszt

Tisztelt Doktor Úr/Nő! A következővel kapcsolatban fordulok Önhöz: Férjemmel fél éve próbálkozunk, babát szeretnénk. Két éve egy vizsgálaton mondta nekem az orvosom, hogy apró ciszták vannak a petefészkemben, de nem sok és picik is, így azt mondta nem kell semmit csinálni velük, csak jó, ha tudom, hogy ott vannak, de ettől még nyugodtan próbálkozhatunk babával. Van egy pici méhszájsebem is (P2). Rendszeresen járok rákszűrésre, legutóbb fél éve voltam, mindent rendben találtak. Férjem egyes típusú cukorbeteg, aki nagyon odafigyel a cukrára, 3 havonta jár laborra, 6.6-6.8-as cukrai vannak átlagban. Nem dohányzunk, nem iszunk alkoholt. A menstruációm 31-33 napra szokott megjönni, középidőben (16. nap) környékén szoktam érzeni a peteérésemet (persze a PCO miatt nem biztos, hogy mindig van rendes peteérésem, ha jól tudom), sokszor érzek alhasi szurkálást, időnként picit vérzek is olyankor. Most államvizsgáztam két hete és költözünk a férjemmel az új otthonunkba. Elég stresszelős vagyok és hajlamos az idegeskedésre, így az, hogy most (8 napja) nem jött meg, annak tudtam be, hogy sokat idegeskedtem a vizsgám miatt(nagyon ritkán, de előfordult már, hogy kimaradt egy havi teljesen), de azért tegnap csináltam egy terhességi tesztet, hátha... és pozitív lett, nagyon erős két csíkkal. Legutoljára a férjemmel viszont csak az előző menstruációm előtt egy nappal voltunk együtt (május 3-án) úgy, hogy baba is lehetett volna belőle, azóta nem. Semmi terhességi tünetet nem produkálok azon kívül, hogy nem jött meg, talán annyit csak, hogy kijött rajtam néhány pattanás (arcon, mellkason), ami nem jellemző nálam. Az orvosomhoz időpontot csak 5 hét múlvára kaptam. Azt szeretném kérdezni, így, hogy PCO-s vagyok, mennyi esélye lehet annak, hogy hamis pozitívat mutat a teszt a ciszták miatt. Mindkét csík erős volt a teszten. Ha ciszta mutatna pozitívat, lehetséges, hogy csak halvány vonal lenne? Nagyon reménykedünk a babában. Válaszát előre is nagyon köszönöm! Tisztelettel, Kata

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Pétervári László válasza a terhesség témában

A terhességi teszt pozitivitását a magzatboholy által termelt HCG (humán gonatropin hormon) nevű hormon okozza, amely lényegében egy vezérlő jellegű hormon. Termelődése a beágyazódáskor indul meg, tehát általában az elmaradt vérzés (ekkorra már két hét eltelt a megtermékenyüléstől) után jó egy héttel válik pozitívvá a teszt. A túl korán végzett terhességi teszt, vesebetegség, fehérje és vér a vizeletben, bizonyos gyógyszerek:görcsoldó, nyugtató alkalmazásakor lehetséges fals pozítív a teszt. A terhesség az, amelyet ultrahanggal ki lehet mutatni. Lényeges előnye az ultrahangnak, hogy a teszttel ellentétben a beágyazódás helye is megállapítható: egyáltalán nem mindegy, hogy a pete esetleg nem a méhen belül található. A reggeli hányingerért egyébként nem direkt a HCG felelős. Hatására a "normál" ösztrogén és progeszteron szintje nagyságrendekkel nő és ez a közvetlen hatású. No meg persze az, hogy a terhesség elején ez utóbbiakat a petefészkek termelik, a kialakuló méhlepény a 12. hét körül veszi át a "vezérlést". A tapasztalatok is igazolják, hogy ekkor stabilizálódik a terhesség és szűnnek ezek a panaszok.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2014. június 13., 15:49; Megválaszolva: 2014. június 14., 16:45
Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy
Lehetek-e terhes
Tisztelt Doktor Úr/Hölgy! Az lenne a problémám hogy egy ideje szédüléssel ,hányingerrel és fejfájással küzdök körübelül kevesebb mint egy...
PreMens tabletta szedése terhesség...
Tisztelt Doktornő! Én a PreMens tablettával kapcsolatosan szeretnék kérdezni. Tavaly július óta próbálkozunk a babával, de kezdetben két dolog is...
Terhesség, edzés
Tisztelt Doktor! Jelenleg 10 hetes terhes vagyok. Az első 7 hétben még nem tudtam róla, a ciklusom általában több mint 40 napos szokott lenni. Ekkor...
Lehetséges-e a terhessè?
Tisztelt Dr. Nő! Tudna segíteni és tanácsod adni?Arról lenne szó,hogy egy 44 éves nő 2 gyerekes anya vagyok.2020 Dec 29.-én lefeküdtem egy...
CT után kiderült terhesség
Kedves Ágnes! Kb. 2 hete volt egy kontrasztanyagos hasi és medence CT-vizsgálatom. A vizsgálatkor nem volt tudomásom terhességről. A CT-t elrendelő...