Kardiológia és vérkép

Tisztelt Doktor Nő/ Doktor Úr! Leleteim kiértékelése okán kérném a segítségét, illetve szeretnék megnyugodni is. Végbél prolapsus műtétre várok szeptemberben, valamint felkerestem éves szűrés céljából a kardiológusomat. Panaszaim igazából nincsenek, néha pillanatnyi émelygés, kicsit magasabb vérnyomás a normálisnál. Ezek 1-2 percig tartanak, amíg meg nem nyugszom és el nem terelem a gondolataimat róla. 150/100 értéket talán kétszer mértem, stresszhelyzet után. 1 km futás után 170/90 a vérnyomásom, ami kb 3 perc alatt visszaáll 130/80ra, aztán 5 perc után a normálisra. 2 éve hagytam abba a labdarúgást, amit előtte 20 évig folyamatosan folytattam. Azóta magasabb a koleszterinem. Futni és diétázni kezdtem 1 hete, 2,5 kg súly ment le, ezt szeretném tovább folytatni. A napi 1,5 doboz elektromos cigit 2 nap/1 dobozra sikerült eddig csökkenteni. Ezt is szándékomban áll teljesen letenni. A kardiológus Doktor úr mindent rendben talált, a szívultrahang és a nyugalmi EKG sem mutatott eltérést. 2022-ben szintén ugyanez volt a helyzet. A mai (08.23) vérvétel eredményhez hozzátartozik 2 napja tartó, egész családot érintő hasmenés, illetve alaphelyzetben is a kb 1 hónapja tartó sűrűbb székelés, enyhén véres széklettel és véres WC papírral. A kérdésem az lenne, hogy a leleteim alapján a kell-e kialakuló szív és érrendszeri betegségtől tartanom? Egy egészséges szervezetben ilyen súlyos betegségek kialakulása (koszorúér-betegség, infarktus) általában hosszú folyamat, vagy 1-2 év alatt is végbemegy? Ha lenne hasonló probléma, vagy aggodalomra ok, akkor a kardiológus Doktor Úr azt kiszűrte volna? Amellett, hogy teljesen bízom az orvosomban, most nem tudtam felszabadulni. Fel szeretném nevelni a gyermekeimet és szeretnék ettől a félelemtől szabadulni, ezért fordultam a kérdésemmel Önhöz.

Dr. Ujj Zsófia Ágnes válasza koleszterin témában

Kedves LEvélíró! A koleszterint biztosan jó lenne 6 alá vinni, 7 feletti az magas. Étrend, mozgás, szénhidrátszegény étrend, ha nem megy és 3 hónap múlva is magas akkor gyógyszer. A húgysav még elmegy, fogyás mellett minden paraméter javul., De az meg fontos hogy a kardiológus rendben találta.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. augusztus 23.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Labor érték eltérés
Kedves Doktornő! Korábban 2017-ben rekeszizom sérvet állapítottak meg, amire kaptam gyomornedv ellenálló tablettát, amit a gasztroenteológusom javaslatára,...
Magas koleszterin
Tisztelt Doktornő/Úr! 49 éves nő vagyok, túl a menopauzán két éve. Vegetáriánus vagyok, rendszeresen sportolok, egészségesnek tartom magam. Vérnyomásom,...
Pajzsmirigy- és májprobléma - Lehet...
Tisztelt Doktor Úr/Asszony! A következővel kapcsolatban szeretném segítségét kérni. 3 évvel ezelőtt még egy kórházi kezelés alkalmával mutatott ki egy...
Alacsony hormonszint
Tisztelt doktor Úr/doktor Nő! Egy munkahelyi laborvizsgálat során a női nemi hormon szintjeimet is vizsgálták. Megnéztem, a laborvizsgálat a cikluson...
Koleszterin
Tisztelt Doktornő! Véleményét kérem az alábbiakkal kapcsolatban. 63 éves hölgy vagyok, 165 cm magas, 56-58 kg, túlsúlyom korábban sem volt. 2019 tavaszi...
Koleszterin
Tisztelt Doktornő! Édesanyám 76 éves. A vérleletében a koleszterin szint elég magas. Korábban szedett koleszterincsökkentőt, de abbahagyta, mert sok rosszat...