• Gondban vagyok a péniszem miatt.

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt levél olvasó! 22 éves fiú vagyok. Nem vagyok egy tipikus csajozós típus (ezt kevesen hiszik el rólam), ezért rég óta nem volt barátnőm, viszont most egy lánynak sikerült rám találnia (ő 25 éves). Lassan 2 hete ismerem ebből durván egy hetet töltöttünk eddig együtt. A problémám az lenne, hogy mikor orálisan ki akar elégíteni a barátnőm, fel hagy a merevedésem, miközben már ha csókolózok vele (vagy meglátom a meztelen testét) attól is elkezdődik a merevedés, és mikor kielégítem orálisan akkor is tart. Viszont mikor rám kerülne a sor egyszerűen csődöt mondok. Még szűz vagyok, és meg is beszéltük, hogy a szexet egyenlőre hanyagoljuk, amit meg is értett. Ez idő alatt kétszer próbálta meg a szájával és mind a kétszer csak idegeskedés (részemről) és gyors alvás plusz szótlanság (a részéről) lett a vége. Olvastam, hogy pszichológiai problémák miatt is lehet ez az egész, amik nálam egész jellemzőek (idegeskedés, szorongás, elfojtott érzelmek, megfelelni vágyás, problémák mondhatni tömkelege). Attól félek, hogy emiatt elveszítem, pedig ez alatt a kicsi idő alatt nagyon megszerettem (szerintem ő is eléggé kedvel). Valamint dohányzok kb. 5 éve, alacsony a vérnyomásom sokszor. Meg kéne vele osztanom a problémáim? Nem szeretném rázúdítani (ezek után szinte rá se merek nézni). Remélem segítenek megtalálni a helyes utat a megoldáshoz. Nagyon hálásan köszönöm előre is a segítségnyújtásukat.

        Kovács Piroska válasza a szexuálpszichológia témában

        Kedves Fiatalember! Azok, amiket felsorolt mind hozzájárulnak a merevedési problémájához. Sőt a leírtak alapján még tovább szaporítható a listája. Ezek kezelése pszichológiai terápiás módszerekkel történik, amit a szexológus hasznos technikai útmutatásokkal és gyakorlatokkal kiegészíthet. Ilyen esetekben csak személyes segítségnyújtás ajánlott, tehát forduljon szakemberhez. Üdvözlettel: Kovács Piroska

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kovács Piroska
        Pszichológus

         Kovács Piroska
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2011. augusztus 03., 03:51; Megválaszolva: 2011. augusztus 05., 13:22

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! Párommal közel 5 éve vagyunk együtt. Az elmúlt 1, 1-5 évben azonban egyre jobban aggaszt az a tény, hogy egy aktus nem tart tovább 1 percnél, néha addig se. A kapcsolat elején ez egyáltalán nem volt probléma, sőt, pont az...
        Tisztelt doktor Úr/doktor Nő! Érdeklő szeretnék azzal kapcsolatban,hogy tegnapi nap folyamán a párommal együtt voltunk (menstruálok 2 napja) nem védekeztünk semmivel,nem szedek fogamzásgátlót sem és el ment a párom bennem. Az lenne a...
        Kedves Doktor Úr! A Nuvaring fogamzásgátló gyűrűt használom, de együttlét közben ki szoktam venni, mert páromat zavarja. A betegtájékoztatón az szerepel, hogy maximum 3 órán át lehet szervezeten kívül, viszont 2 napja este, az együttlét...
        Szep napot ! Tegnap lefekudtem egy fiúval, nem vedekeztunk, de nem bennem élvezett el. Ez nem vall ram ezelőtt nagyon elleneztem a védekezés nélküli szexet, talan közre játszott a dologban hogy a barátaim telebeszéltek a fejem hogy manapság már...
        Szep napot! Tegnap lefekudtem egy fiuval, nem vedekeztunk, de nem bennem élvezett el. Ezelőtt soha nem mentem bele a védekezés nélküli szexbe, a barátaim telebeszélték a fejem, hogy manapság már mindenki így szokta és hogy nempara...
        Tisztelt Doktor Úr! Múlt hèt vègèn egy legànybúcsúban voltam, ahol tulsàgosan jó hangulat volt. Megesett, h a vègèn a meghivott " rosszlàny" , ( aki ki tudja hàny 100 fèrfival volt màr..) alsónemű nèlkül, a làbamra ülve kèzzel...
        Tisztelt doktor! Baràtnőmmel kipróbàltuk az anális szexet és aktus végén észleltük hogy enyhén véres volt, valamit másnap is enyhén de elmúlt és a háziorvos azt mondta nem komoly csak hanyagoljuk ezt a dolgot. Már másnap bepanten +...
        Tisztelt Doktor nő! Nagyon sok weboldalt és orvosok által adott interjút is elolvastam, de számomra még így sem tisztázott miért voltak többségében a melegek között HIV fertőzöttek a múltban, és esetleg lettek AIDS-esek. Heteroszexuális...
        Üdvözlöm! 20 éves fiatal, végzős egyetemista vagyok. 2 hónapja vagyok együtt a barátnőmmel, azonban nem érzem magam boldognak vele. Ennek okát magamban látom, ugyanis már jó pár éve vonzalom alakult ki a fiúk felé is. Középiskolás...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Mentális merevedési problémákkal küzdöm, amely akkor nyilvánul meg, amikor egy friss partnerrel készülök szeretkezni, és túlságosan vonzónak találom, így rágörcsölök arra, hogy minden jól menjen. Volt már ilyen...

      • Hirdetések
      • Infografika és videó
      • Hirdetés