Párkapcsolati probléma, teljesítménykényszer, kisebb szorongás

Tisztelt Doktor Úr! Párkapcsolatban élek, de szex terén problémáim vannak, első alkalommal még fáradtságra fogtam, de azóta 3-4x előfordult, hogy nem került sor az együttlétre, jellemzően előtte tudat alatt stresszelek, teljesítménykényszer vezérel. Nem tudom, hogyan kapcsoljak ki agyilag, 1-2 sikertelen próbálkozás után már rettegek az újabb sikertelenségtől. Legutóbbi példa: zuhany alatt még minden rendben, amikor szóba került, hogy folytassuk a szobában lelankadtam és nem tudtam összeszedni magam. Az olvasottak alapján a szorongás oka lehet az is, hogy még nem feküdtünk le egymással. Tanácstalan vagyok, hogy mit tegyek, attól tartok, hogy rámehet a kapcsolatunk, ha sürgősen nem szedem össze magam. Ön mit javasol, hogyan tudom a teljesítés kényszerét, stresszelésem elnyomni, megszüntetni? Időpontoktól függően 1-2 héten belül konzultálunk egy szakemberrel is, ugyan nem vagyok büszke a problémámra, de szeretném megoldani, mert fontos nekem a partnerem. Remélem tud valamilyen támponttal szolgálni számomra. válaszát előre is köszönöm

Kovács Piroska válasza potencia zavar témában

Kedvesem, Időközben talán már meg is történt a személyes konzultáció. Amennyiben kielégítő volt ez és az eredmény előbb-utóbb körvonalazódni látszik, úgy dolgozzon, kövesse a tanácsokat. Amennyiben kétségei vannak, úgy forduljon kifejezetten szexológus szakemberhez, aki a merevedési problémáját gyakorlati szempontból közelíti meg. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. január 06.

Kérdések és válaszok: Szexuális élet

Potenciazavarok
Tisztelt Doktor Ur! 53 eves cukorbeteg, magas vernyomassal kuzdo feefi vagyok. Napi 2-szer inzulint kapok, emelett gyogyszert is szedek a diabeteszre. Az...
Merevedési problémák (?)
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! 20 éves srác vagyok, majd fél éve vagyok együtt barátnőmmel, szeretjük egymást, kiegyensúlyozottak vagyunk, a kapcsolatunk...
Behatolas elott lelankad a peniszem!
Tiszteletem! Egy olyan problemam lenne, hogy mielott elkezdenenk a szexet miutan mar rahuztam a gumit, lelankad. Ez nagyon zavaro, hiszen mar nagyon sokszor...
Segitenék!
Szép napot! egy igen kényes kérdésel fordulok önhöz! Igazábol a mostani páromrol lenne szò, akinek problémai vanak a nemi életel! 2ével ezelött nagyon...
Lehet ezen a szexuális problémán...
Kedves Karolina! Párkapcsolati problémám röviden. 6, 5 éve élek együtt 54 éves párommal. Fő gondom az lenne, hogy a szexuális kapcsolatunk a nullával egyenlő....
Potencia zavarom mitől lehet?
Tisztelt doktor úr/nő! Nem a megszokott partneremmel bújtam ágyba és bizony leblokkoltam, mint minden kapcsolatom elején! A hölgy minden szexuális álmom...