Függő vagyok?

Jó napot kívánok! 18 éves vagyok, és a segítségét szeretném kérni, nem tudom eldönteni, hogy cannabis függő vagyok-e, és segítségre van szükségem a leszokásban, vagy csak, depresszióban szenvedek. Nagyjából három éve szívok füvet, többnyire rendszertelenül, van, amikor egy-két hétig egyáltalán nem, és van, amikor egy héten 2-3 grammot is, de átlagosan hetente 1-2 grammot szoktam. Semmi mást nem fogyasztok, az alkoholon kívül, azt is csak hétvégén baráti társasággal. Többnyire egyedül szoktam szívni, és hogyha van nálam, akkor addig nem szoktam "kitisztulni" ameddig el nem fogy, és ez gyakran más rovására is megy, például a tanuláséra. Ha elfogy nem szaladok rögtön venni, várni szoktam minimum egy pár napot, van, hogy egy hetet, és ez többnyire nem szokott gondot okozni, de van, amikor rágyújtok ilyen esetekben egy 'sima' dohányos cigarettára, holott már több, mint egy éve nem dohányzom. Gyakran úgy érzem, hogy ez az egyetlen igazi szórakozásom, míg mások mondjuk számítógépes játékokkal játszanak, vagy filmet néznek. Régen hetente egyszer-kétszer szívtam csak be, és akkor kivétel nélkül mindig jól esett, és nem ment semmi más rovására. Mostanában viszont nem mindig esik olyan jól, és akkor többet szoktam szívni. Az is előfordulhat, hogy csak, depressziós vagyok, az időjárás miatt, és a közelgő érettségi miatt, ugyanis elég jó tanuló vagyok, és magasak az elvárásaim magammal szemben. Ilyenkor, amikor rosszabb passzban vagyok, akkor vetődik fel bennem, hogy talán ez lehet a probléma.. A kérdésem az volna, hogy Ön szerint függő lehetek? És ha igen, mit tehetnék? És hogyha nem, akkor mit tehetnék, hogy megint csak heti egy-kétszer gyújtsak rá, és csak szórakozás céljából, és ne érezzem szükségét annak, hogy egy kicsit kilépjek a világból? Válaszát előre is köszönöm szépen!

Dr. Pálvölgyi Rita válasza témában

Tisztelt Kérdező, Érdemes-egymástól elkülöníteni a fizikai- és a lelki függőséget. Az Ön esetében talán az utóbbi állhat fenn. Úgy alakult, hogy ez lett az " egyetlen, igazi szórakozása", és ez, - úgy gondolom, - probléma. Mintha minden más örömforrás helyére a cannabis lépett volna. Az sem szerencsés, hogy egyedül szív, ez valószínűleg a gyakoribb használathoz, hozzászokáshoz vezet. Azt nehéz megállapítani, van-s depresszió a hátterében, illetve a stressz milyen mértékben játszik szerepet a szerhasználatban. Ez ügyben érdemes volna személyesen felkeresni egy kollégámat, ha szükséges, terápiás segítséget is kérni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. február 02.

Kérdések és válaszok: Szenvedélybetegségek

Szívritmuszavarra 100% kreatin...
Üdv! Kb. 8 éve reggelente 2,5 mg Bisoblockot szedek szívritmuszavarra. Néha nagyobb szívdobbanásom van, a gyógyszer előtt pedig hirtelen...
Prosztata eltávolító műtét után Emsella...
Prosztata eltávolító műtét után vizelettartási panaszokra megoldás lehet-e at EMSELLA kezelés?, Mennyi időn belül és milyen eredményekre...
Kismedencei fájdalom szindróma?
Tisztelt Doktor Úr! 69 éves nő vagyok és 10 hónapja vannak húgyúti panaszaim. Egy (látszólag) egyszerű hólyaghuruttal kezdődött, de a...
Sibo terapia folytatás
Tisztelt Doktorúr! Laktulóz h2 teszt pozitív, Terápia normix 3x2 12 napig. 1 hónap múlva a tünetek hasfeszülés puffadás visszatértek...
Rákszűrés eredmény kiértékelése
2026. július 10-én voltam rákszűrésen. Az eredmény: endocerv. átm. zóna hiányzik. Javaslat: ismétlés klinikai megítélés szerint. Tavaly...
Hüvelybemenet alatti repedés
Tisztelt Doktor Úr! A következő problémával kapcsolatban szeretném megkérdezni a véleményét: Június elején jelentkezett először a...