Kettőslátás közelre

Tisztelt Doktor Úr/Nő! 3-4 hete közelre kettős látást tapasztalok, be kell csuknom a jobb szemem, ha pl. mobiltelefont kezelek, valamint a jobb szememen érzem, hogy gyengébb, duplák, "szellemképesek" a most leírt sorok is. Reggelente "begyógyult" szemmel ébredek, váladékozást nem tapasztalok, csak száraznak, karcosnak érzem mindkét szemem. Valamivel több, mint egy hete (12.07) kórházba kerültem, homlok és bal oldali arcüreggyulladással, illetve a vérnyomásomat állították be, valamint generális szorongást állapítottak meg. A szemészeti kivizsgáláson azt mondták, hogy a gyulladás miatt lehetnek ezek a tünetek, illetve mivel kitágították a pupilláimat ezért közelre nem vizsgálnak, majd csak másnap. A pupilláim még másnap is tágak voltak úgyhogy elég hamar elintéztek azzal, hogy természetes a kettőslátás közelre, hiszen még mindig hat a szemcsepp, újabb időpontot nem jelöltek ki. 13-án elbocsátottak, de én aggódom a szemem miatt mivel a tüneteim fennálnak most is. Kérném a segítségét, hogyan tovább, mitévő legyek?

Dr. Papp Júlia válasza kettős látás témában

Tisztelt kérdező! A szem olvasáshoz szükséges alkalmazkodó képessége nagyon összetett és egyben sérülékeny folyamat. A közelítő szemizmok működése, a pupilla tágassága és a szemlencse domború voltának változása egyszerre kell, hogy bekövetkezzen. Ezt a folyamatot befolyásolja a szemcsepp, mely a pupillát tágítja, belső szemizmokat bénítja le. Az arra érzékenyebb egyénekben ennek a hatásnak a lecsengése napokat vehet igénybe. Emellett az arcüreg és homloküreg gyulladásait, vírusfertőzést is kísérheti közeli kettős kép a szemizmok érintettsége miatt. A megfelelően be nem állított vérnyomás és bizonyos szorongás ellenes gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhet kettőskép. Érdemes lenne várni néhány hetet a szemészeti kontroll vizsgálatig - ezalatt ellenőrizni a vérnyomást, figyelni a gyógyszerek mellékhatásait stb.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. december 20.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Chiasma tájéki csont térfoglalás
Tisztel Doktornő! 1 éve kaptam olvasó-, és munkaszemüveget alacsony dioptriával. Kezdett a távollátásom is romlani, egyszersmind jobb oldalra kettőslátásom...
Kettős látás műtét
Jo napot kívánok! A következő lenne a problémám...fél évvel ezelőtt volt egy autobalesetem, amiben beszakadt a fejem és azota kettős látásom van...a...
Létezik, hogy minden vizsgálat...
Tiszteletem! A párom problémájával kapcsolatban szeretnék kérdezni! 25 éves, férfi! Március végén erős fejfájással kezdődött a panasza, ami egy hét után...
Szemizom fáradása
Időnként a szemizmaim erősebben, illetve gyengébben begörcsölnek. Ilyenkor nyitva tartani is alig tudom a szememet, mindez nagyon zavar a koncentrálásban....
Mi az oka?
Tisztelt Doktor úr/nő! A segítségét szeretném kérni. Nagyon el vagyok keseredve, Időnként (kb: 4-5 havonta) kettőslátásom van, ez kb. 30mp-ig tart, de akkor...
Kettős látás egyik szem összehúzódása
lefele tekintéskor kettős látás és a bal szem összehúzódása, fejfájás nincs szem fájásai nincsenek szédülés nincs.