Mi utal arra, ha sokat pislog a gyermekem?

Kisfiam egy-két hete nagyon erősen pislog, közben a száját is mozgatja. A szájmozgatást már több hete észrevettem és rossz szokásként gondoltam, de amióta ez az erős pislogás is társult hozzá, megijedtem. Szerdára kaptunk időpontot a szemészetre, addig is próbálgatom az 5 éves gyermekemet figyelemmel kísérni, hogy a látásával van-e gond? Közelről-távolról kisebb-nagyobb képeket, színeket mutatok neki, hogy felismeri-e? Látja-e? Én úgy tapasztalom, hogy elég jól lát, de ezt majd szerdán remélem, megerősíti a szemészet. A következőt szeretném tudni, hogy ez a nagyon erőteljes pislogás hunyorgással, illetve az arcmozgatása idegi alapon történhet-e vagy ha nem találnak semmit a szemészeten, hová fordulhatok a továbbiakban? Egy aggódó édes anya előre is köszöni mielőbbi válaszát. Tisztelettel: Englohner Beáta

Legfrissebb cikkek a témában

WEBBeteg szakértő válasza pislogás témában

Először valóban rossz szokás, amire szoktunk gondolni erőteljes pislogás, szájnyitogatás mellett.

Nagyon fontos ugyanakkor a szemészeti vizsgálat, hisz gyakran a homályos látást igyekszik a kicsi pislogással javítani. A gyerekek ebben a korban nagyon jól tudnak alkalmazkodni, tehát a szemizmokat igénybe véve jelentős dioptria értéket tudnak korrigálni. Tehát az nagyon jó, hogy otthon jól lát közelre és távolra, de lehet, hogy emögött intenzív izommunka áll.

A szemészeten szerintem javasolják majd a pupilla tágításban végzett vizsgálatot, ami kikapcsolja ezt az alkalmazkodó képességet.

Amint leírta, van egy viszonylag ritka szemhéjemelő izom gyengeség, amire jellemző, hogy a száj erőteljes nyitásával egyetemben a szemhéj is megemelkedik (Marcus Gunn) . Ez viszont nagyon-nagyon ritka, ebben az esetben javulni szokott idővel a szemhéj mozgatás. Alsó tagozat vége felé szokták tervezni a szemhéjemelő műtétet, ha még szükséges. Addig érdemes várni.

Ha a szemészeten minden teljesen rendben van, azért egy rutin ideggyógyászati vizsgálat érdemes, a megnyugtatásra.

Dr. Papp Júlia szemész szakorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2008. október 06., 14:07; Megválaszolva: 2011. augusztus 09., 13:10
Kérdések és válaszok: A szem betegségei
szemrángás
Kedves Doktor Úr/nő! A kisfiam 4 éves elmúlt, és kb 3 hete vettük észre, hogy nagyon sűrűn erőteljesen pislog. Kérdeztük tőle, hogy fáj a...
miert pislog
Tisztelt Doktornő. Az 5 eves kislanyom kb. 1 honapja pislakol.Voltunk szemorvosnal, aki fenytorest allapÍtott meg nala.Nem latta a tablan a legkisebb...
Alig tudom nyitva tartani a szememet
Jó napot Kívánok! Stranszky Mária vagyok, 61 éves. Egy olyan problémával fordulok önhöz/önökhöz, hogy kb fél éve állandóan pislogok, van...
pislogás? vagy más?
TISZTELT DR. A KISFIAM EGY IDEJE SŰRŰN PISLOG, SZEM IDEG? VAGY VALAMI MÁS 2.OS ISKOLÁS. MIT TETSZIK JAVASOLNI? NAGYON AGGASZT A KICSI SZEM RÁNGATÁSA....
Alsó szemhéj hámlás, bőrpír...
Tisztelt Dr. Cserháti Zoltán! Van egy visszatérő problémám, mely hosszas megfigyelés alapján sem köthető időszakhoz, életvitelhez...