Szemárpa megjelenése újra

Kedves Doktor Úr! Árpával kapcsolatos kérdésem lenne., December óta kisér a betegség. Először csak egy jelent meg a szem alatti részen kivűl. Kaptam rá hidrocortizonos kenőcsöt, amivel kenegettem kb. másfél hónapig. Nem fakadt ki, de kicsit visszahúzódott, elmúlni látszott. Egy idő után elkezdett hámlani róla a bőr. Aztán 3 hete újra előjött, melette, közelebb a szemhez. A dokitól kaptam az előzőleg is hasznélt kenőcs mellé egy NetilDex nevű szemcseppet és naponta többszür is borogatom. Eddig még mindig nem fakadt ki és észrevettem, hogy a szemhéjam belső részén is megjelent egy, illetve a régiek mellé a belső részen is, aminek néha fehér a teteje és eléggé szúr illetve néha fáj is. Van esély rá, hogy kifakadjon vagy szükséges a műtét? Köszönöm válaszát!

Dr. Juhász Levente Ákos válasza szem probléma témában

Tisztelt Kérdező! Az árpa igazi megoldása a megfelelő előkészítés utáni operáció. Amennyiben gyakran visszatér a betegség érdemes a hajlamosító tényezőknek is utánanézni. PL: labor, váladéktenyésztés.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. november 29.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Fény érzékenység
Szeretnék érdeklödni, hogy mi a gond. SZÁMitógép.tv, telefon használatakor és neon fényben percek alatt megfájdul a szemem szédülök hányingerem van. Minusz...
Fehér folt a szemfehérjén
jóestét! A jobb szememben a könnycsatorna és a szemgolyó közti részen észrevettem egy foltot, ami sokkal fehérebb, mint a a szemfehérje. Nem fáj, nem...
Szemgolyó eltérés
Tisztelt Doktornő! Pár évvel ezelőtt észrevettem, hogy kontrollálva mindkét szememet külön külön el tudom tériteni, az egyik kifelé, mig a másik középen...
Szem probléma
Üdvözlöm Doktornő! Szürke hályog műtétem a bal szemen 2014.06.11.-én volt és azóta a szemem sarkában folyamatos vibrálás és fényvillogások vannak, illetve a...
Genetikai szembetegség
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Leendő vejem genetikai szembetegségben szenved. Szeretném itthon is megnézetni hátha tudnak rajta segíteni., Amit tudok most jelenleg az...
Vérmes szem
Kedves Doktor Úr/Nő, Édesapám egyik szeme bevérmesedett és látható egy kis hólyag is. Ezenkivül egy kissé be is sárgult. A vérmesedés előtt délibábot látott,...