Szemgolyó eltérés

Tisztelt Doktornő! Pár évvel ezelőtt észrevettem, hogy kontrollálva mindkét szememet külön külön el tudom tériteni, az egyik kifelé, mig a másik középen marad, eddig nem jelentett problémát. A jobb szemem, ami mostanra érzékenyebb lett, sokszor könnyezik emiatt. Feltételezhetően alvás közben is, ugyanis fájó szemmel kelek minden reggel, jobb szemem kicsit jobban beduzzad. Úgy érzem, hogy ebből később még történhet valami, és szeretnék utána érdeklődni, hogy mi lehet ez? és hogy kezelhető-e?

Dr. Hangyál Éva válasza szem probléma témában

Tisztelt Kérdező! Önmagában és rövidlátás mellett is gyakran előfordul, hogy a szemizmok egyensúlya felborul és az egyik szem kifelé szalad. Korunkban ez gyakran jelentkezik hosszú ideig használt informatikai eszköztől (laptop, tablet, mnobil telefon), illetve a közeli munkához nem viselt minuszos szemüveg hiányától. Mindenképpen vizsgálatot igényel, mivel a könnyezés és egyéb tünetek a szem túlzott erőltetésétől lehetnek. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. november 04.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Fény érzékenység
Szeretnék érdeklödni, hogy mi a gond. SZÁMitógép.tv, telefon használatakor és neon fényben percek alatt megfájdul a szemem szédülök hányingerem van. Minusz...
Fehér folt a szemfehérjén
jóestét! A jobb szememben a könnycsatorna és a szemgolyó közti részen észrevettem egy foltot, ami sokkal fehérebb, mint a a szemfehérje. Nem fáj, nem...
Szem probléma
Üdvözlöm Doktornő! Szürke hályog műtétem a bal szemen 2014.06.11.-én volt és azóta a szemem sarkában folyamatos vibrálás és fényvillogások vannak, illetve a...
Genetikai szembetegség
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Leendő vejem genetikai szembetegségben szenved. Szeretném itthon is megnézetni hátha tudnak rajta segíteni., Amit tudok most jelenleg az...
Vérmes szem
Kedves Doktor Úr/Nő, Édesapám egyik szeme bevérmesedett és látható egy kis hólyag is. Ezenkivül egy kissé be is sárgult. A vérmesedés előtt délibábot látott,...
Szem probléma
néhány hete kezdődő szemproblémám okáról szeretnék tájékozódni. A bal szemem bevérzik, de nem vészesen, és fájdalmas, de nem a szemgolyóm, nem szúró érzés...