Erek állapota fiatalon

Kedves Doktornő! 31 éves, rendszeresen sportoló (heti 3-4 súlyzós edzés, heti 1-2 cardio edzéssel, csak fehérjét fogyasztok, mint táplálékkiegészítőt), általában egészségesen étkező, de stresszes, vezetői pozícióban dolgozó férfi vagyok. 2017 nyarán történt egy sajnálatos eset, esti órákban, futás közben elájultam, amit egy epilepsziás roham követett. Az esetet követően rövidesen korházba kerültem, ahol néhány vizsgálatot (koponya CT, vérnyomás mérés) és az ájulás következtében megsérült karom ellátását követően átszállítottak a neurológiai osztályra, ahol végeztek EEG vizsgálatot (az epilepsziás roham miatt). Ezek mind negatívak lettek. ezt követően orvosi javaslatra végeztettem egy teljes körű kardiológiai kivizsgálást (24 órás ABPM/EKG, Carotis Massage, Szívultrahang, Terheléses EKG), minden teljesen rendben lévőnek bizonyult. Ezt követően voltam egy kontrasztanyagos MR vizsgálaton, ahol egy ~10mm-es vérzéses maradványt találtak a temporális lebenyben, a vérzés nem volt köthető semmilyen érmalformációhoz. 2 neurológusnál is jártam, egyikőjük azt mondta, hogy a vérzés lehet régebbi, akár csecsemőkori, a másik neurológus pedig, hogy nagy valószínűséggel ez okozta az ájulást. Mindketten azt mondták, hogy nyilván nem jó, hogy ez ott van, de alapvetően ha figyelek magamra (étkezés, rendszeres sport, vérnyomás) akkor ez az eset semmilyen kihatással nem lesz az élethosszal kapcsolatos kilátásaimat illetően. Lényegében tehát volt egy agyvérzésem 31 évesen, és attól félek, hogy ez nem túl jó prognózis a jövőre nézve, és nem tudom magamban ezt az esetet lezárni tavaly óta. Rendszeresen mérem reggel és este a vérnyomásomat, az esetek 85%-90%-ban 118-125/65-70 között szokott lenni, 55-60-as pulzussal, a maradék 10%-15%-ban mérek 130-140 közötti értéket, soha nem 140 felettit. Voltam azonban szemfenék vizsgálaton is, ahol egy enyhe rövidlátás mellett, látszottak a stressz nyomai, bár nem hangzott el, hogy bármi súlyosat fedeztek volna fel. Vérvizsgálaton is minden rendben volt. A futás/ájulás körülményeihez hozzátartozik, hogy nagyon meleg volt, nagyon keveset aludtam előző nap (2-3 órát), és 3 nappal az eset előtt egy fesztiválon voltam 2 napig, ahol elég sok alkoholt fogyasztottam (normál esetben kb. 1.5-2 havonta szoktam alkoholt fogyasztani, bár ekkor azért többet, mint 1-2 pohár bort), drogokkal nem élek és nem is éltem soha, 3 évig dohányoztam, de 7 éve abbahagytam. Óriási szerencsémre, a vérzésnek nem lett semmilyen mérhető, érezhető maradványtünete. Ön szerint elképzelhető, hogy az ereim ennyi idős koromra annyira károsodtak, hogy már bármikor tartanom kell egy hasonló, csak éppen súlyosabb/akár végzetes következményekkel járó esettől? Lehet, hogy az eset az alkoholfogyasztás és a még mondhatni másnaposan/kialvatlanul végzett edzés eredménye és nem egy előrehaladott érkárosodás/meszesedés eredménye? Tényleg lehet ezek után még akár 40 évet élni (persze ha bármi más betegség, vagy élethelyzetbeli változás nem szól közbe)? Ön mit javasol a továbbiakra nézve? Azért írtam ezt a hosszú levelet, mert sajnos az a tapasztalatom, hogy mindenki tartózkodott az egzakt kijelentésektől, és mindenki csak feltételesen beszélt. Ahhoz, hogy le tudjam zárni ezt a dolgot és folytatni tudjam az életemet, szükségem lenne arra, hogy tudjam mik az esélyek, kilátások még akkor is, ha ezek nem túl jók. A válaszát köszönöm szépen előre is!

Dr. Molnár Dóra válasza hogyan tovább témában

Kedves Kérdező! Az emberi test annyi rejtélyt és meglepetést tartogat még a mai tudásunk mellett is, hogy igazi korrekt választ a feltett kérdésre senkitől nem fog kapni., De mit is kezdene mindjuk egy 0.01-0.1-1-10% -os kockázat becsléssel. Mert ezzel szemben áll az eseménymentes élet 90-99-99.9-99.99% esélye is. (Remélem nem biztosítási ágazatban dolgozik.) Szóval: sajnos, vagy szerencsére, nem tudhatjuk a jövőt. Sem az, aki egészségesnek tartja magát, sem az, akinek ismert egészségügyi problémája van. Fontos azonban, hogy nem túl mereven betartva a szabályokat próbáljon meg egészségesen élni, örülni a mindennapoknak. A vérnyomását normál tartományban célszerű tartani - majd, ha idősebb lesz is -, illetve ne emeljen hirtelen nagy súlyokat. Egy kicsit konkrétabban az Ön problémájához: elképzelhető valóban, hogy a kimerültség, a megelőző alkoholfogyasztás, a meleg, és a megerőltető fizikai tevékenység együttesen okozta a rosszullétet, és a véletlenül kiderült korábbi agyvérzés nincs is összefüggésben ezzel az üggyel. A fentiek alaján nem gondolom, hogy Önnek előrehaladott érfalkárosodása lenne. Amennyiben nehéz ezzel a tudattal együtt élnie, érdemes pszichológiai segítséget igénybe venni. Tisztelettel: Dr. MOlnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. március 02.

Kérdések és válaszok: Stroke (Agyvérzés és agyi érelzáródás)

Hirtelen romló hallás, ehetett kisebb...
Tisztelt Doktornő! 4 nappal ezelőtt,szombaton reggel arra keltem, hogy a jobb fülemben erősen lecsökkent a hallás, valamint egy tompa, mély búgó "hangot"...
"Agyi infarktus" ugyanazt jelenti,...
Üdvözlöm, Az lenne a kérdésem, hogy az "agyi infarktus" az ugyanazt jelenti, mint a "stroke"? Vagy nem? A stroke két fajtája: 1.Hemorrhagic stroke...
Stroke után felépülés lehetősége
Tisztelt Orvosok! Édesanyám strokeot kapott. Az alábbi MR lelet alapján önök szerint fel lehet épülni, lehet benne reménykedni, hogy újra a régi lesz? Illetve...
Mr lelet eredménye
Szép napot Leletemet szeretném megnézetni Önnel. Szédüléssel mentem mr vizsgálatra. Az eredmény alapján mik lehetnek ezek a gócok? Lehetett valamikor agyi...
Labor TIA után
Kedves Doktornő! Pár hete férjemnél lezajlott egy TIA esemény (látászavar, beszédszavar, olvasási zavar, szövegértelmezési probléma, fejfájás, zsibbadás) ....
Ischaemias laesio
November 8.-án az utcán lettem rosszul, mentő érkezett magas vérnyomást mértek, és mivel előző nap extra, mennyiséget bicikliztem (cca 100 km)...