Ínszakadás

Tisztelt Doktor Úr! Az egyik ujjamat a csatolt tömörítvényben levő ambuláns lapon leírt sérülés érte. Ezen a héten vettem le róla először a műanyag rögzítőt, olyan alkalmakkor, amikor legfeljebb az egérhez kellett nyúlnom. Jelenleg dagadt, de nem ugrik be az egyenestől 45 fokkal eltérő helyzetbe, mint a sérülést követően. Kicsit tudom mozgatni, de nem erőltettem a mozgást. Normálisnak tekinthető-e az ujjam mostani állapota, hogyan járjak el (mozgassam, tornáztassam, vagy ne; bekenjem-e valamivel)? Már most jelzem, azzal az esetleges válasszal, hogy menjek orvoshoz, nem tudok mit kezdeni. A kerületi sebészeti szakrendelésen jártam, de ők nem tudják kezelni ezt a sérülést. A kórházi kézsebészeten pedig, teljes mértékben figyelmen hagyva a magyar ún. munkaalapú társadalom sajátosságait, csak délelőtt hajlandók fogadni, vizsgálni, gyógyítani a sérülteket. Én délelőtt NEWM TUDOK orvoshoz és egyéb helyekre menni. Ha nagyon muszáj, elmegyek magánrendelésre, mert magánrendelésen este is dolgoznak. Azonban, ha ott az lenne a válasz, hogy ennek most így kell kinéznie, mozgassam, kenegessem.. krémmel, akkor szívesen megspórolnám a 10 eFt-ot. A fénykép kompakt fénycsővel való megvilágítás mellett készült, a színeket eltérőnek (rosszabbnak) láton a valóságtól. Válaszát előre is köszönöm, tisztelettel: Sebestyén László

Dr. Bogdán Aurél válasza ujjsérülés témában

Sajnálatos módon sem fényképet, sem csatolmányt nem kaptam a leveléhez, így érdemben sokat segíteni nem tudok. Leírásából arra következtetek, hogy fedett feszítő ín szakadása lehetett az ujján és ezt kezelték 5-6 hétig rögzítőben. Elvileg, ha a rögzítést levette és az ujja nem fittyent le, akkor meggyógyult a szakadás, de még legalább egy hónapig ne forszírozza annak hajlítását. Ha ne adj Isten mégis visszabillen az ujja vége, akkor csak a műtét segíthet, akkor viszont mindenképpen el kell menni szakrendelésre akár úgy, hogy szabadságot vesz ki.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. január 19.

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Ujj amputálás
Jó napot Doktor Úr! Egy olyan problémát szeretnék kérdezni, hogy a családomból egy személy csiszológéppel munkahelyén levágott az ujjabol 1cm-t. És abbol...
Vágott seb
Tisztelt Doktor Úr / Nő! Pár napja csúnyán elvágtam az ujjam. Elmentem sürgősségire ahol megragasztották és kaptam tetanusz védőoltást. Mivel a körmömmel...
Ujj sérülés
Tisztelt Doktor Úr/ Nő! Január 4-én reggel fél7 körül munkavégzés közben szerencsétlen módon csontfűrésszel levágtam a bal mutatóujjamból srévizavé 3-4 mm-t a...
Hüvelykujj sérülés
Megadott életkorú nőismerősöm kisebb lovas baleset során hüvelykujjsérülést szenvedett. Ficam nem volt, a röntgen törést nem mutatott ki. Először (levehető)...
Ujjtores e?
Tisztelt Doktorno/ Doktor Ur, E het kedden (2013.09.17) a kocsiajto racsapodott a kisujjamra. Az ajto be is zarodott, ugy kellett kinyitni, hogy el tudjam...
Még mindig nem gyógyult meg az ujjam?
Még fociban eltört a középső ujjam ujjvég perce, sínbe tették és már nagyjából meggyógyult az ujjam (nagyobb megeröltetésnél nem fáj), de még be van dagadva...