Mehet a műtét?

Páromnál kb. 2 éve Crohn-betegséget diagnosztizáltak. Ebből jött egy epehólyag műtét tavalyi év februárjában, majd októberben megkaptuk a lehetőséget a bilológiai kezelésre, ahol kiderült, rajta ezen már nem segít, életveszélyben van. Aznap meg is műtötték. Ileustoma lett belőle. A sebész aki műtötte azt mondta 3 hónap, de inkább fél év a zárt tervezés időpontja. Beletörődtünk. Eljött a műtét napja (2014.02.27.) legalábbis at hittük mert a tüdőröntgen kimutatott valamit, ami miatt a műtét elmaradt. A tüdőklinikán spec folyamatot igazoltak, Mantoux próba hyperergiás lett, köpetek direktben negatívak. Quantiferon szinténpozitív eredményt adott. Négyes kombinációban gátlószeres kezelés indúlt. Nem régen újra voltunk és az orvos a gyógyszereket napi 2re csökkentette azt mondta és le is írta, hogy gyógyszeres védelemben rekonstrukciós műtét elvégezhető. Visszamentünk a sebészhez aki ő azt mondta, hogy nem fogják elaltatni mert nincs leírva a papírra, hogy teljesen meggyógyult, addig ő nem kockáztat. Felhívott 2 aneszteziológust és azt mondták, hogy így nem fogják elaltatni, majd fél év múlva lesz a műtét. A kérdésem az lenne, hogy tényleg nem műthető? Nagyon szeretne már normális életet, és kezd már belebolondúlni ebbe az egészbe. Várom véleményüket. Köszönettel: Tímea

Dr. Papp Géza válasza műtét témában

Kedves Kérdező, tüdőgyógyász konzultáljon az altatóorvossal, hogy milyen állapotú a beteg tüdeje. Ha a műtét szempontjából a kockázat nem nagy, a műtét elvégezhető. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. június 03.

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Hangszál.polip mütét után
Tisztelt Dr Úr! Az előző kérdésemhez még szeretném meg kérdezni, hogy a füleim is fájnak, a fejem szinte állandóan! Sokat szenvedek! mellékelem a zárót...
Hangszál.polip mütét után
Tiszrelt Dr Úr Egy hete műtöttek hangszál polippal még mindig nagyon fáj, fáj a fülem.is , a fejem. Már nagyon elkeseredtem, semilyen tanáccsal nemmláttak...
Parotis műtét után
Tisztelt Doktor Úr! Lassan két hete (február 21.-én) parotis műtéten estem át, mely során egy jóindulatú, 2 cm-es retenciós cystát távolítottak el a bal...
Kezelés várható és milyen?
Üdvözlöm! Édesapámat augusztus 11-én műtötték, jobb alsó tüdő lebenyből vettek ki és még nyirokcsomókat, amiket látott a dr Úr, hogy nem jók. Megjött a...
Nyitott arcüreg Fess műtét
Köszönöm szépen a választ a kérdésemre! Viszont volna egy kis problémám aug. 10re várom a menstruációmat. A Fess műtétem arcüreg aug. 13-án lesz. A...
Csont áttéttel melldaganat műthető?
Tisztelt Dr.Úr! 2019.augusztusban csomót tapintottam a jobb mellem külső határaban. Vastag tűs biopszia után 2.5 cm X9.6 mm Kétgócú tripla negatív...