Műtét után

Tisztelt Nőgyógyász! Négy hete (23 hetes kismamaként) vakbélgyulladásom volt, amit meg is műtöttek. A műtét során kiderült, hogy a vakbelem össze volt nőve a petevezetékemmel, így az szétválasztották, a féregnyúlványt pedig kiszedték. Gyorsan felépültem, nem volt semmi gond. A zárójelentésemre azt írták, hogy a petevezeték is begyulladt az összenövés miatt. Nőgyógyászok is láttak, de magnéziumon kívül nem kaptam semmi gyógyszert erre a problémára. Pár napja érzem, hogy ha a bal oldalamon fekszek, nagyon húzódik, feszül, szúr a jobb oldalam. Annyira, hogy át kell fordulnom a másik oldalamra, mert nem tudok miatta aludni. Ha fent vagyok, teszem a dolgom, nem érzem, de fekve egyre inkább. Múlt héten voltam vérvételen, az eredmény azt mutatta, hogy a fehérvérsejtszám 10, 7, kicsit több a kelleténél. EZ jelenthet még mindig fennálló gyulladást? Vagy ez az érték elfogadható kismamáknál? Ha a gyulladás még mindig tart, nincs káros hatással a 27 hetes magzatra? Vagy a fájdalom még teljesen elfogadható 1 hónap elteltével a műtét után? Válaszait előre is köszönöm! Eszter

Dr. Somorjai Attila válasza vakbélműtét témában

Kedves Kérdező,

A műtét utáni lábadozási idő kb. 6-8 hét, ezalatt normálisak lehetnek a hasi panaszok. tekintettel a pocakjában növekvő magzatra ezeket belső okok is magyarázzák. Ez a fehérvérsejtszám még nem feltétlenül kóros, a petefészek gyulladása csak másodlagos lehetett, a vakbélről terjedt át és megszüntetve a forrását, el fog szépen múlni. A kisbaba nincs veszélyben, nyugodjon meg és próbáljon nem odafigyelni ezekre az átmeneti kellemetlenségekre.

Üdvözlettel: Dr. Somorjai Attila

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2013. február 04., 10:02 ;Megválaszolva: 2013. február 05., 19:50
Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet
Vakelmut után
3héttel a laparoszkopos vakbélműtétem után erősebb fájdalom a seb helyén, valamint szúró fájdalom a vakbél helyén normális? Alvásban nem, de...
vakbél műtét utáni strandolás
Április 6-án a páromat vakbéllel műtötték! Perforálódott, így lett a 3 kisebb vágás mellé egy nagyobb vágás is! Túl vagyunk rajta...
vakbél műtét
Tisztelt Doktornő/úr! 31 éves, átlagos testalkatú nő vagyok. 10 napja vakbél műtétem volt, minek következtében 10 db kapcsot kaptam a sebemre....
vakbélműtét után ez normális?
Kedden műtöttek vakbéllel.a kórházban is volt néha hányingerem, de a hányásig nem jutottam el.tegnap, péntek este hazaengedtek, kb fél órával...
Vakbélműtétről
Tisztelt doktorúr/nő! Volna egy kérdésem, vakbélműtéttel kapcsolatos. A helyzet az, hogy pár évvel ezelőtt vakbélgyanúval egy hétig feküdtem...