Depresszió és ingerlékenység

Férjem, amióta együtt élünk, ingerlékeny. Néha dührohamot kap, ha nem egyezik a véleményünk. Folytonosan ócsárolja gyermekeimet, akik az első házasságomból születtek, de nem velünk laknak. Ha elmegyek hozzájuk, mert már önálló életet élnek, akkor az a gondolata, hogy ellene szövetkezünk. (A lakás fele az enyém, ami külön, vagyonom, a másik felére törlesztjük a hitelt) Engem folyton lek.váz, elmond minden bárcásnak, a közös gyermekünk hallatára. Indulatos, néha agresszív. Próbáltam, hogy eleinte nem szólok hozzá, de addig provokált amíg vissza szóltam. Ilyenkor csak arra emlékszik, vagy csak arra akar, amit Én mondok. Ha valamit meg akarok vele beszélni, általában vitában és a volt családom szidásába torkollik. Igaz stresszes a munkaköre, de nem hajlandó elfogadni, hogy gyógyszer kellene neki. Csak azt hajtogatja Én vagyok beteg, szedjek dilibogyót. Emberekkel foglalkozom, nem kaphatom fel a vizet. Napokban állítólag, amit Ő mondott kollégáját is megrúgta. Fenyeget ha nem azt teszem, amit Ő szeretne, ki tetet az utcára a kicsivel. Eléggé befolyásolható, most a Nővérére hallgat. Haszonélvezetet akar, amit ezek után nem akarok neki. De akkor válni fog, ha nem teszem meg. Mondjak fel a munkahelyemen, ne dolgozzak ezt hajtogatja tavaly óta. Kérdem Én mi baja lehet?, Depressziós? Próbáltam vele beszélni menjünk el orvoshoz, hallani sem akar. Azt hajtogatja Velem van a baj. Nem mondom, ha már állandóan bután beszél nem tudom egy idő után tolerálni. De megpróbálom. Időnként sikerül, vagy sírva fakadok. Várom válaszát

WEBBeteg szakértő válasza agresszió témában

Kedves Kérdező! A nagyfokú stressz ugyan okozhat ingerlékenységet és agresszivitást, de ez nem mentség arra, hogy valaki tönkretegye a saját életét és a családja mindennapjait! A férje valószínűleg komoly önbecsülési problémákkal küzd, amiket a stressz csak felnagyít. Nem írta, hogy a férje sportol-e valamit vagy van-e hobbija? Van hol levezetnie a felgyülemlet stresszt, ki tudja pihenni magát? Lehet egy megoldás a problémákra, ha valamilyen testi munkával, küzdősporttal kiadja magából az indulatot. Lehetne keresni neki valamilyen stresszkezelési, relaxációs tanfolyamot is, de mivel nem látja be, hogy problémái vannak, ezért ezekre nem fog elmenni. A gyógyszeres kezeléssel megint ugyanez a gond. Az Ön részéről viszont felmerül a kérdés, hogy kell-e és ha igen, akkor meddig kell eltűrni az állandó becsmérlést és szidalmazást? Jót tesz a közös gyermeküknek, ha ezt látja otthon? Nem érdemesebb, kilépni egy ilyen kapcsolatból? Mivel a közös jövőjük bizonytalan, így semmiképp ne engedjen a férje követeléseinek, próbálja megőrizni az anyagi és emberi függetlenségét! Azzal, ha behódol a kéréseknek nem szünteti meg a problémáikat, csak kiszolgáltatottá teszi saját magát!, Amikor döntést hoz, feltétlenül gondolkozzon el ezeken a kérdéseken is!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Általános szakértő
WEBBeteg szerkesztőség
Megválaszolva: 2011. március 16.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Idegi betegség?
Kedves Dr. Pálvögyi Rita! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a páromnak van-e idegi alapon valamilyen betegsége? Forduljunk-e orvoshoz? A történet a...
Intron A mellékhatásai
Tisztelt Doktornő/úr! Az édesapámnál (49, férfi) januárban melanoma malignum kórt diagnosztizáltak. A bal szem alsó szemhéjján jelent meg. Februárban...
Az idegbetegségek egy fajtája?
Tisztelt Szakértő! Szeretném a segítségét kérni. A barátom nagyon rosszul reagál dolgokra. Szét ver mindent a lakásban, képes bárhol bármiben kárt tenni ha...
Idegi probléma
Tisztelt Doktornő! A férjem eléggé ideges, ingerült típus, nem lehet kiszámítani, mikor milyen helyzetben, hogyan reagál bizonyos felvetésekre, kérdésekre,...
Idegesség
Tisztelt Doktor Úr/nő. Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy sajnos a férjem beteg lett, mozgásszervi problémák miatt jelenleg nem tud dolgozni, és sajnos...
Pszhiés problémák
A barátommal már 4 éve együtt vagyok.pszhiés problémái vannak.hamar felkapja a vizet apro dolgokon.egyik pillanatban jokedve van mig a másik pillanatban nagyon...