Hogyan hízzak anorexia után?

17 éves vagyok, 162 cm magas és 44 kg. Az orvosom azt mondta, hogy a véreredményem szörnyű, nagyon alacsony a fehérjém, kezdek vérzékeny is lenni. Felírt napi 2 Nutridrinket, és hozzá, hogy egyek. Azt mondja, hogy mivel még fejlődő szervezet vagyok, egyek meg mindent, amit megkívánok, sütit is, csokit is. Merthogy hiába ettem sok húst meg minden, az nem segített, úgyhogy sok szénhidrát tartalmú étel kellene., De én félek, hogy ez így nem helyes. Végül is ő nem dietetikus, semmi konkrétat nem mondott, csak azt, hogy " MINDENT ÉS SOKAT". Anyámék meg szerintem duplán nem tudják. Azt mondják, több kenyeret, tésztát egyek. Azt mondják, hogy nem lenne baj, ha úgy ennék, mint régen. Akkoriban sok csokit ettem, mert rettenetesen édesszájú vagyok, a rizst felpúpoztam a tányéron és rengeteg húst ettem hozzá, meg ilyenek. És szerintük nem voltam elhízva, hanem izmos voltam (56 kg), bár szerintem túl nagyok voltak a combjaim., De akkor még 15-16 éves voltam, és szerintem már korántsem fejlődök annyira, pár hónap múlva 18 vagyok. Nos, az igazi kérdés az lenne, hogy milyen legyen az étrendem a két Nutridrink mellett? Legalább az ételek arányára kíváncsi lennék!

Dr. Csuth Ágnes válasza anorexia témában

Kedves Kérdező! Az a kérdés, hogy valóban anorexiás volt-e, mert ebből nem könnyű kigyógyulni, pszichitriai betegségről van ugyanis szó. Visszavezetni egy anorexiást a helyes táplálkozásra fokozatosan kell, ezt egy online étrenddel nem lehet megoldani. Én azt javaslom, hogy keressenek fel dietetikust vagy étkezési tanácsadót, mert ha valóban anorexiáról volt szó, naponként megtervezve kell az étrendet összeállítani.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. március 09.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Normális ez anorexia alatt?
Anorexiával küzdök, jelenleg 165cm és 32kg vagyok, és körülbelül két éve szedem a Symicia nevű fogamzásgátlót. Mindemellett ebben a hónapban egyáltalán nem...
Anorexia?
Tisztelt Doktor Nő/Úr! 2010-ben anorexia nervosat diagnooztizáltak nálam, bennt is feküdtem különböző intézményekben, hogy segítsenek rajtam, ami végülis...
Anorexia után..
Kedves Doktornő/Doktor úr! Fiatal lány vagyok, aki évek óta küzd evészavarral. Súlyos anorexia nervosa-ban szenvedtem, a legkevesebb BMI-m 13, 17 volt....
Anorexia nervosa
Anorexiás vagyok, pszichodokihoz is járok. Gyűlölök oda járni, de nemsokára 18 leszek (jún. 9). Azt szertném tudni, ha elmúlok 18 éves, akkor is muszály oda...
Tanácskérés
szeretnék tanácsot kérni az életmódommal és egészségi állapotommal kapcsolatban. Nemrég sokat fogytam, mivel alig vettem hosszú időn keresztül magamhoz...
Anorexia kihatásai
Tisztelt Doktor úr / Doktornő! Kamaszkori (középsúlyos) anorexiás periódus után (kb. 2 év) regenerálódik-e a szervezet néhány év alatt, vagy maradhatnak-e...