Pszihológia
T.Dr nő/úr A kérdésem az volna, hogy azt vettem észre magamom sokat gondolok a halálra, ezáltal gondolatban eltemetem a szeretteimet˙akaratom ellenére)többféle módon, többször is. Pedig én nem akarom, és mégis sokat motoszkál a fejembe, ami rendkivül zavaró számomra. Nem akarok ilyenekre gondolni, de mégis eszembe jut.nem tudom mit tegyek ellene. Aggódom is 1 kicsit, hogy valami nem stimmel velem.Édesapám 46 évesen halt meg, én akkor 11 éves voltam.Lehet köze ehez? Bár 11 évesen elég könnyen feldolgoztam ezt.köszönöm válaszát.
Legfrissebb cikkek a témában |
Ujpál Zsófia válasza a pszichés probléma témában
Kedves Levélíró! A pontos okát egy mélyebb, személyes beszélgetés folyamán könnyebben meg lehet határozni. 11 évesen még nagyon fiatalok vagyunk, éretlen a személyiségünk, így egy haláleset, különösen az egyik szülőé, általában igen megviseli a fejlődésen lévő, alakuló kisgyermeket. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy Önben ez a gyászfolyamat rendben lezajlott, és talán valóban nincsen kihatása a jelenlegi életére. A halállal kapcsolatos fantáziák sokszor rejtett, ki nem fejezett indulatokat tükrözhetnek. Mennyire tudja kifejezni azt, amikor dühös? Mennyire tudja képviselni a véleményét, még ha ez nem is egyezik a másikéval? Mi minden az, ami zavarja, és nem ad neki hangot? Hogyan kezeli a konfliktusait ezekkel a szeretteivel, akiket gondolatban eltemet? Ezekre a kérdésekre keresse meg magában a válaszokat, és ezen az úton tud tovább indulni, hogy akár változtatni is tudjon ezeken a fantáziákon – amennyiben zavaróak. Minden jót kívánok!
