Testre kiható pszichés panaszok

Tisztelt Doktornő! Levelemet próbálom röviden, de velősen megfogalmazni. Talán nem is segítséget, inkább véleményt kérek elsősorban. 33 éves nő vagyok. Alapvetően vidám, sok dolog iránt érdeklődő ember vagyok. A családommal nagyon jó viszonyt ápolok, harmonikus a párkapcsolatom, és jó munkahelyem van. Gyerekkorom óta mindig is voltak indokolatlanul erős félelmeim egészen apró -javarészt szervi- dolgoktól (pl. kullancscsípés, ezáltal súlyos betegség; hányás nyilvános helyen, ezáltal megszégyenülés és kiszolgáltatottság, stb.) Nem voltam beteges gyerek, tehát szülői túlféltést nem látok a dologban, sem "betegségtudat" kialakítását. 18 éves koromban több nagyszülőm is szinte egy időben meghalt más-más okok miatt. Itt kezdődtek az átlagos szorongások mellé igen erős hirtelen fellépő pánikrohamok (ezzel egyidőben nyelvdagadástól való félelem is társult a megszokott szervi szorongások mellé) . Ekkor, a nagyszülők halálával tudatosult bennem a halandóság, az élet törékenysége, és az, hogy igazából sosem lehetünk nyugodtak, mikor történik bármi tragédia. Tíz évnyi vissza-visszatérő pánikrohamokat (sokszor napi több is) követően rászántam magam pszichiáterre. Kevert szorongásos-depressziót állapított meg, és Scippa tablettából a legkisebbet szedtem napi 1x kb. fél évig, aztán abbahagytam (már sajnos nem emlékszem, miért) . Eltelt kb. 3 év, megérkezett a Covidtól való félelem, és történt a családban egy haláleset (tüdődaganat miatt) is. Ez a két esemény ismét felerősítette a pánikrohamokat (habár igazából napi rendszerességgel félek tőle, de általában tudom kezelni, vagy elhessegetni) . Ismét pszichiáter, Scippa szedés, és az orvosom javaslatára autogén tréning elsajátítása pszichológussal. Ebben az időszakban bővítettem a tárházamat a fulladástól való félelemmel is... Egy ideig talán jól voltam (2-3 hónap) , de -mint utólag kiderült- valamiféle kis vírust kaptam el, amitől pici kiütéseim lettek. A terjedésük miatt biztos voltam benne, hogy ez valami allergiás sokk, és megfulladok majd. Mivel az elején nem sikerült kideríteni, mi okozza a bőrtüneteket, felkerestem a pszichiáteremet, okozhatja-e a Scippa. Azt javasolta, azonnal hagyjam abba inkább (el is múltak teljesen a pöttyök pár nap múlva) . Így történt a legutóbbi gyógyszer letételem... Emiatt a kiütéses eset miatt csináltak egy sima labort nálam, amiből kiderült, hogy picit magas a TSH-m. Fél évre rá kiderült, hogy pajzsmirigy-alulműködésem, és pajzsmirigy göböm van. Én mindig is nagyon hittem és hiszek a lélek testre való hatásától, ezért biztos vagyok benne, hogy a pajzsmirigy betegségemet "magamnak csináltam", bár az orvosom szerint ez nem így van. Elvégre mennyi éven keresztül féltem a fulladástól, nyak dagadástól... Szeretnék meggyógyulni, nem szedni rá a szükséges gyógyszert. Hiszek benne, hogy sikerülhet csak lelki ráhatással! Érdekelne a doktornő véleménye a betegeég kialakulásával, és annak meggyógyításának módjával kapcsolatban. Hogyan tudnám csak a pozitív energiákat adni magamnak? Nem vagyok elég erős hozzá, úgy érzem. Szoktam "mantrázni", hogy "megmutatom magamnak, hogy meg lehet csinálni, és igenis én irányítom a testemet is". De ekkor általában azonnal jön egy sötét, negatív érzés, hogy ez nem fog menni, mert gyenge vagyok hozzá. Nyilván nem csak kigyógyulni szeretnék a pajzsmirigy betegségből, mert ha még így is lenne, a különféle szorongásaim idővel újra jönnének. Szeretnék végre jól lenni, ennyi az egész kívánságom. Az is bánt borzasztóan, hogy tökéltes életem van, jó emberek vesznek körül, szeretem a humort, szeretek sokat nevetni. Akkor mégis min szorongok?!?! Ez a valami "sötétség" rajtam ül állandóan. Nem akarom többé ezt kezelni magamban, hogy egyébként jól vagyok összességében, de mintha ez a valami bennem mégsem engedné. Állandóan a testemmel vagyok elfoglalva, hogy éppen mit tapasztalok magamon. Tudom, hogy mindet csak bebeszélem magamnak, és nem akarom tovább ezeket érezni. Válaszát és véleményét előre is köszönöm!

Dr. Pálvölgyi Rita válasza hipochondria témában

Tisztelt Kérdező,

Hipochondriás tünetek ezek, amikor az ember indokolatlanul tart a testi betegségektől.

A gyógyszer mellett mindenképp érdemes pszichoterápiás kezelést kezdeni, feltárni a szorongások hátterét, elsajátítani eszközöket ezek kezelésére.

A pajzsmirigy működés zavara hozzájárulhat a panaszok kialakulásához.

Üdvözlettel:

Dr. Pálvölgyi Rita

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2022. augusztus 03., 11:33 ;Megválaszolva: 2022. augusztus 03., 16:15
Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek
Mi lehet a bajom??? Félek
Üdv! 24 fiu vagyok aki szorong es fel a betegségektől. Ezek a dolgok mar tobb eve fenn allnak es rengeteg fizikai vzsgalaton is voltam. Panikbetegnek...
Hipochondria
Jó napot! Olyannal gonddal fordulnék ide, hogy elégge hipochonder vagyok. Bármit látok betegségről azonnal tapasztalom magamon is. Most viszont...
Mi ez? kell aggódnom?
Üdv. Bekepzelem a betegsegeket es van hogy tunetel is jar, epp most nem tudom ez mi, lehet valos vagy sem. Eppen a skrizofeniat kepzeltem be, es letezik hogy...
Komoly gondom lehet?
Tisztelt doktornő! Nagyon félek, hogy hív pozitív vagyok és hogy a családom bármelyik tagját megfertőzöm.. halálfélelmem és belső remegésem...
Ez szorongás, fóbia, vagy teljesen...
Tisztelt doktornő! Van 1 betegség, amitől nagyon félek. Viszont mondta az orvos, hogy semmit sem kaphattam el. Én örültem, hazamentem. Viszont...