Zavar

Tisztelt Hölgyem, Uram! 2014-ben pánikbeteg lettem. Szorongásos problémáim is vannak. Azt láttam magam elött félálomban, hogy késsel bántom a kislányomat. Mindig az a félelmem volt, hogy megbolondulok, skizofrén leszek, vagy hallucinálni fogok, vagy megölök valakit. Amugy nemnvagyok agressziv, inkább elnyomni hagyom magam. Bár a családba nem, csak a civil életbe. 1évig antidepresszánst szedtem, és pszichológushoz is jártam. Elhagyhattam a gyogyszert, a szorongás nem múltel, de jobban vagyok. Éjjel azt álmodtam, hogy akkora düh van bennem, hogy megölnék bárkit, és furán grimaszoltam közben, a kislányomat addig szekáltam míg sírt. Aztán megsajnáltam megöleltem vigasztaltam, de a düh megmaradt bennem. Aztán "felébredtem" nagyon feltünt, hogy kék hálóingben vagyok. Megnyugodtam, hogy álom volt kimentem a fürdőbe, hogy megnézzem, hogyis grimaszolhattam. Ahogy kiértem a fűrdőbe ugyanaz a düh, az az érzés kapott el, és grimaszok. Aztán egyszer csak láttam, hogy a hátam mögött áll valaki a vállát láttam kék volt a ruha, mint nekem. És előbújt. Én voltam. Ott álltam magam mögött. Más volt a hajam. Sírtam. Hátrafordítottam a kezem, és a mögöttem álló magammal összekulcsoltam. Akkor keltem fel tényleg! Ez egy álom volt az álomban., Ami félelmetes, hogy ma kicsit másabbra festettem a hajam, mint amilyen szokott lenni. A sírós Énnek régi volt a haja, a dühösnek majdnem olyan, mint most. Bár sejtettem, hogy ilyesmi lesz. Nagyon nehéz az elmúlt 2 hónapom. Munka, család, egészség, halmozottan nálam, és a családban is sok probléma van. Sajnos pár napja néztem egy sorozatot, amiben hasonló dolgok is voltak, mint álmomban. Kérem mondja meg Ön szerint meg fogok bolondulni? Vagy mit tegyek Ön szerint? Nagyon Köszönöm!

Dr. Pálvölgyi Rita válasza hipnagóg állapot témában

Tisztelt Kérdező, A leírtak semmiképp sem utalnak " megbolondulásra". Hipnagóg állapotnak nevezzük, mikor alvás és ébrenlét határán, megváltozott tudatállapotban vagyunk, és különös, valótlan dolgokat tapasztalunk /hipnagóg hallucináció/. Ez teljesen kitisztult tudattal tud ijesztő lenni. A 2014 körüli gondolatok un. kényszergondolatok voltak, melyek szintén nagyon megrendítőek, sokszor egy közeli hozzátartozóval szembeni agresszív cselekedeteket vetítenek elő. Ezeket a cselekedeteket soha nem teszik meg a betegek, csak nagyon élénken, valósághűen elképzelik. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. február 16.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Álomból felriadás
Tisztelt Doktorúr/ Doktornő! Nagyon furcsa dolognak voltam része. Éjszaka hajnali 2 óra körül, felriadtam az álmomból., Amikor felriadtam, akkor lettem...
Gyorsan változó képek becsukott szemmel
Tisztelt Doktor Úr! A hétvégén kezdődött az alábbi érdekes történés, mely azóta szinte minden reggel megismétlődik. Egy nyugodtan átaludt éjszaka után a...
Ripedon elvonási tünet ellen?
Ripedon 1mg szedek reggel 1 et este 1 et, ha csökkentem a gyógyszert fél szemmel utána elvonási tünet jelentkezik erős agyzsibbadás ilyenkor ha beveszek rá...
Paraszomnia? Nagyon megijedtem
Üdv! Lenne egy nagyon nagyon ijesztő élményem, amit nem teljesen tudok mire vélni, paraszomnia lehet talán, de pontosan nem tudom. Tegnap (2023.10.03) este...
Pszichés gondok?
Kedves Doktor Nő! Üdvözlöm, 2 gyermekes családapa vagyok! Boldog házasságban élek, azonban néhány hete, talán hónapja is van, hogy az életemet kicsit...
Xanax/Alkohol
Tisztelt Doktornő! Hosszú évek óta szedek FRontin/Xanaxot pánikbeteségemre, pánikrohamjaimra, illetve elalvás segítésre. A szedett dózis maximum 0,25 mg...