Gyorsan változó képek becsukott szemmel

Tisztelt Doktor Úr! A hétvégén kezdődött az alábbi érdekes történés, mely azóta szinte minden reggel megismétlődik. Egy nyugodtan átaludt éjszaka után a reggeli ébredéskor ha még visszacsukom a szemeimet pihentetni egy picit arra leszek figyelmes, hogy az “agyam” elkezd különféle képeket pörgetni a becsukott szemem előtt, mint ha egy felgyorsított moziban ülnék. A képek között nincs összefüggés. Ilyenkor az hangulatom is megváltozik egy kicsit. Volt, hogy akár 10 percig is eltartott, kinyitottam a szemem es újra becsuktam (ilyenkor ismét jelentkezett) ugyanakkor ágyból való felkelés után teljesen megszűnik a tünet. Pontosan mi okozhatja ezt az érdekes érzést? Szükséges neurológus felkeresése? Segítségét előre is köszönöm! Tisztelettel, peter

Dr. Pálvölgyi Rita válasza hipnagóg állapot témában

Tisztelt Kérdező, Nem gondolom a jelenséget betegség tünetének. Ilyen, un. hipnagóg állapotban, - az elalvást megelőzően és ébredéskor - furcsa jelenségek felléphetnek. Ha egyéb panasza nincs, szerintem fogadja el ezek jelentkezését. Lehet, hogy az alvásciklus olyan szakaszában ébred, amikor még nehezen indul be a tudat kontrollja az álomképek fölött. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. július 30.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Álomból felriadás
Tisztelt Doktorúr/ Doktornő! Nagyon furcsa dolognak voltam része. Éjszaka hajnali 2 óra körül, felriadtam az álmomból. Amikor felriadtam,...
Zavar
Tisztelt Hölgyem, Uram! 2014-ben pánikbeteg lettem. Szorongásos problémáim is vannak. Azt láttam magam elött félálomban, hogy késsel...
Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
LDH, CK magasabb-melanoma vagy más?
Kedves Doktornő! Jogosítvány hosszabbítás miatt készítettek vérképet, ahol az LDH 222 (ref.tart 135-214u/l) és a CK 180 (ref.tart...
Sajkacsont törés
Tisztelt Doktornő! 08.01-én a jobb os scaphoideum radialis végéből egy 6,5 mm-es darab jó helyzetben letört. Ennek rögzítésére egy LigaFlex...