Altató függőség

Tisztelt Doktornő! Édesanyám részére szeretnék segítséget kérni Öntől. 11 éve volt az első szívműtéte, azóta altatóval tud csak aludni, illetve most már avval sem, Többfélét is szedett, legutoljára a dormicum volt neki, aztán gerodorm és most a stilnoxot szedi. Hetente 40 szemet szed, de így is nehezen alszik, ha éjjel nem sikerült aludnia sokszor nappal is altatja magát, így éjjel megint nem fog tudni aludni. Sokszor zavarodott, gyenge. Ha elfogy az altatója és nem tud aludni hiánytünetek lépnek fel, rosszul van ügyeletet hívtunk, de csak nyugtatót kap, ami nem sokat segít rajta.Úgy látom egy ördögi körbe került bele, amiből képtelen egyedül kilépni.Évek óta mondja, hogy leszokik, én is mindig mondom neki, hogy legalább csökkentse amennyire csak tudja az adagot, de ha nem alszik úgy ahogy kellene akkor meg a szívével van rosszul, mert nagyon elfárad. A körzeti orvos nem túl segítőkész, nem hisz benne, hogy anyu le akar szokni az altatóról, én hiszek benne, és szeretnék neki segíteni, de mi ketten ehhez kevesek vagyunk. Hova forduljak? Budapesthez közel lakunk. Köszönettel várom válaszát: Józsáné Kácser Éva

Dr. Pálvölgyi Rita válasza Alvászavar témában

Tisztelt Kérdező, Egy kollégámat volna érdemes felkeresni. Altató függőség kialakulása esetén alvást támogató antidepresszánsra javasolt átállni. Ez jó eséllyel csökkenti az altató szükségletet. Beállítása azonban szakorvosi kontroll mellett tanácsos, - különösen szívbetegség esetén. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. augusztus 20.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Alvászavar
Kedves Doktornő! Köszönöm szépen előző válaszát is! Sajnos úgy érzem, hogy egy helyben toporgok. Szedem 10 napja az emelt yarocen adagomat 30 mg-ot, de az...
Alvászavar, gyógyszerelhagyás
Kedves Doktornő! Múltkor azt javasolta, hogy ha szeretném csökkenteni a gyógyszereket, akkor először az altatót hagyjam el, aztán a helex sr-t. Az az igazság...
Alvászavar
Kedves Doktornő. Igen, néha elálmosodok már, el is bóbiskolok este, de nem mertem nem bevenni a stilnoxot mert olvastam a rebound hatástól. És mégcsak...
Alvászavar gyógyszer csökkentés
Kedves Doktornő, és hogyan lehet hetek alatt csökkenteni a helex sr-t, ha retard? Illetve azt szeretném kérdezni, hogy a normális folyamata, hogy tér...
Alvászavar gyógyszerelése
Kedves Doktornő! Köszönöm szépen az eddigi válaszait alvászavar témában. Szedem este a Helex Sr-t, aztán yarocen 15 mg, aztán stilnox, már 3 hete igy...
Súlyos alvászavar 4.
Kedves Doktornő, köszönöm szépen a választ! És a Yarocen 15 mg + Helex SR 0,5 + stilnox 10 mg kombinációt, hogyan vegyem be? Pl este 11kor lefekvéskor...