Butulok vagy a korommal jár?

Tisztelt Doktornő! Mostanában fordult elő velem, hogy pl egy imát elkezdtem, csak az első szóig jutottam, majd 2-3x próbálkoztam, de elő kellett vennem az imakönyvem, mert megakadtam.. rossz érzés volt. pát hétre rá pl a templomban felálltam, vagy állva maradtam, mikor mindenki ült, majd konstatáltam és magamat megmosolyogva leültem. Próbálgatom a határaimat felmérni, sok mindenre emlékszem pl.még a betségkódokra is, mivel eü-ből mentem nyugdíjba. De néha ugy érzem nem vagyok összeszedett, mondok valamit, a gondoltaom pedig nem ott van, persze nem is jól mondom, vagy megakadok. ez lehet a kortól, vagy butulok? Igaz évek óta szedek Frontin 0.25 mg-ost 3x1-et, mert az már hosszú évek óta megvan, hogy szorongok, félek attól, hogy valahol rosszul leszek, nem akarom a családom sem idegesiteni esetleges panaszaimmal. Van a nyaki gerincemnél foramenszükület is, de attól tartok leginkább, hogy gondolkozási zavaraim lesznek...köszönet a válaszért

Dr. Pálvölgyi Rita válasza Memóriazavar témában

Tisztelt Kérdező, Memóriazavart nem csak szervi betegség okozhat. Felléphet, depresszió, szorongás, trauma, egyes belszervi betegségek következtében is. A Frontin rendszeres szedése okozhat túladagolást, és ezzel együtt járó lelassulást, memória problémákat. Úgyhogy ki kéne vizsgáltatni a panaszokat. Ha módja van eljutni memória ambulanciára, talán az volna a leginformatívabb. Pszichológiai teszteket is végeznek ott a szervi- és lelki eredetű panaszok elkülönítésére. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. november 10.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Emlékezet kiesés?
Nem emlékszem dolgokra.a saját születési.név.és a hugom születési évszámán kivül semmire sem emlékszem.ha elmegyek otthonról.pl lekapcsolom...
Feledékenység
Tisztelt Doktornő Évek óta romlik a memóriám úgy vettem észre, de az utóbbi pár hónapban már én magam is meglepődöm, hogy mikre nem...
Időskori memórizavar
Üdvözlöm! A nagynéném 70 éves fizikálisan jó állapotban van, de nagyon feledékeny. Koponya ct-én is volt és Cavintont szed, de nem vettünk...
Rövidtávú memóriazavar, fejfájás okai
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Olyan problémám van, miszerint gyakori memória kiesésem van, előfordul, hogy 5-10 perccel korábban történt...
Fiatalkori memóriazavar
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Egyre kétségbeejtőbb memóriazavaraim miatt szeretnék tanácsot kérni. Pár éve már egyre feledékenyebb vagyok, főleg...
A betegségeim kihatással lehet a...
Üdv, Néhány éve diagnosztizáltak nálam Addison kór, pajzsmirigy elégtelenség, B12 elégtelenséget. Mostanában vettem észre, hogy a...